Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-12-20 / 35. szám

561 félretéve gondosan másztunk oda, hogy az alsó völgytorkolatot onnan áttekint­hessük S im túlnan, mindjárt a sziklafalnál, sárga lombbal rezgő pár nyárfa alatt — egy zergebak állott. Rágódva az ösztövér füvön, meliy az ott különböző olda­lakról összeszögellő két patak élén tengett, lassacskán mozgott ide-s tova s e mellett figyelve szegzé fel szeletfogó orrát, míg az így rézsút fordított fő tekintete az alatta lévő meredélyt járta be. — Ezt azonban inkább régi megszokásból mint azért látszott tenni, mintha valóban veszélytől tartott volna. A regg olly csendes, a völgytorok olly nyugodt volt s a magányt itt olly rég uem háborgatá senki — szegény zerge — mi emberek magunk is így járunk. — A veszély többnyire akkor van legközelebb, mikor legkevésbé várjuk s még jó, ha edzetten talál. Hadi tervünkkel hamar elkészültünk. Ragg ugyan — a hegyi vadászok mód­jára, ha ketten mennek cserkészni — engem az alsó forgóra akart küldeni, hogyő maga aztán fenn a zerge szelébe kerüljön vagy mutatkozzék is s így a zergét talán felém le kergesse. Ama szerencsétlen csapossal azonban a reggnek már jó része elveszett s miután neki jókora kerületet tenni — nekem pedig a rovátok túlsó ol­dalára (bol a forgó volt) átmásznom kellett volna : kérdéses volt, váljon nem ér­kezünk-e későn. Ezenkívül a bak a szél ellenében ment legelészve. így tehát elha­tározám , hogy meglopással kisérlek szerencsét, minélfogva gyorsan vonúltunk vissza a kipillantó helytől, liogy alatta valahol fedett helyet keressünk , mellyen én a meredek sziklafal felé iebocsátkozkassam. Ez goromba egy munka volt. — Egy meglehetős darabra kinyúló szírtbajlás egészen elfedett ugyan a zerge szemei elől s szelet sem foghatott tőlünk, mert ez élesen lengett az ő irányából : de falmeredekségü sziklán kellett lecsúszni s ez puskával a vállon sokkal könnyebben képzelhető, mint végrehajtható. Ezenkívül tizszer könnyebb hegyre mászni, mint mélységbe bocsátkozni. Ámde a zerge ott állott s nekem le kellett mennem; összeszorítani tehát fogaimat s a hegyi botot a laza göréllyel fedett talajba feszítve, megkezdém az utat lefelé. — Néha minden vigyázat daczára elválakozott egy-egy kő s zajjal gördült le a mélységbe; azon­ban részint messze voltunk még a zergétöl; részint a zaj e nemével, mellyet iit a hegyek közt megszoktak , nem sokat törődnek ezen állatok. E függő lejtökön, ki­vált nedves időjárás után, minduntalan görögnek be kisebb nagyobb kövek s a nagyobb szakadásokon csaknem folyvást tart az omlás zöreje. Hol tehát egy-egy benyefenyöbe kapaszkodva s ennek SZÍVÓS ágai segélyével egy darabon lebocsátkozva, hol ismét a bevájt hegyi boton csúszva s a lábnak támaszúl szolgálható minden követ számítással felhasználva végre szerencsésen leéríünk. Azt, váljon a zerge most is ott áll-e még régi helyén, innen látni termé­szetesen nem lehetett. Minthogy azonban közvetlen a csörgő paíak mellett legelé­szett, hol a víz zúgása a távolabbi zajt elfojtja, reméltük , hogy nem hallá lejöt­ttinket s most már a patak partján gyorsabban és biztosabban haladtunk felfelé. Bármilly könnyűnek és simának látszott is az út e része felülről, a valóság­ban ez eléggé nehéznek bizonyúlt. Óriási szírtdarabok hevertek elszórtan minden felé s némelly helyeken ollyannyira összetorúltak, liogy a patak vize rajtok ke-

Next

/
Oldalképek
Tartalom