Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-12-20 / 35. szám

559 S itt valóban még rengeteg van, mert magányos pompájában nagyszerű őserdő vesz körül Itt nem vágják a fát; a vén korhatag sudár gyökereire rogy össze s ott rothad, hol növekedett és állott. Hol a havasi zivatar e sok karú erdőóriásoknak néha egész táborát dönté le, ott vadszeszélyesen hevernek azok egymáson keresztülkasúl s a mi alattuk tenyészni akar vagy képes, az e döledékek közt kénytelen törni magának pályát. Azonban a dőlt fa e perczben csak annyiban bir reánk nézve érdekkel, a mennyiben földön heverő stirű lombozata mögött egy ezen rágódó zerge rejlhetik. Minden követ gyanús szemekkel vizsgálunk a távolból; minden lombrezgés földhöz szögezi a figyelőt, ki csak a meggyőződéssel, bogy a rezgést nem vad okozta, halad tovább. Mint egy pár bűnös, ki rosz lelkiismerete miatt minden hullatag levéltől megrezzen s aggályosan széttekintve a legcsekélyebb neszre is hallgatódzik — bujkálunk odább és odább, lassan tapogatódzva a megfordított havasi bottal, nehogy ez idétlen zajt okozzon s ovatosan lépiiuk az ösvény görélyére vasalt saruinkkal, kerülve minden száraz ágat, minden sárga falevelet — és mégis mindannyi áruló ez, melly régi ismerőjének és barátjának, a félénk vadnak, hajlandó hírül adni azt, hogy közeleg valaki, ki nem tartozik ide. S egy illy száraz ág csakugyan roszabb is néha, mint a távirdai sodrony. — Megroppan az ügyetlen láb alatt, a vadász ijedten áll meg s mocczanni sem mer, a baj azonban már megtörtént. A sűrűségben valahol rejlő szarvassuta, mellyel pedig semmi közünk sincs, meghallá a végzetes neszt s figyelni kezd. Látni semmit sem láthat, de gyanúpörrel él— s ha valamelly haszontalan légvonala szimatot épen irányába viszi : akkor riadva s félórányi távolságra elhallszó hangokat adva méri végig a meredek lejtöt s az egész hegységet felveri. — Ezen a vidéken aztán cserkészetről többé szó sem lehet. De haladjunk előre. Ott túlnan mutatkoznak már a rovátkos gerincz kopár szirtéi s a zergék ott tartózkodnak legörömestebb. A görély közt gyér, de édes fü női s ehez még meglehetős nyílt terük van a széttekintésre. E rovátkok különösen a vén bakok kedvenez helyei s épen ezek képezik a vadászat főc/.élját. Itt azonban a szél a fődolog. Ha ennek minden vadászat alkalmával jelentékeuy szerep jut is s hajtókkal és cserkészve egyiránt számításba vonandó — de a zergevadászatnál erre még nagyobb tekintett 1 kell lenni. —Mert itt nem csupán olly vaddal van dolgunk , mellynek szaglásérzékre nézve párja nincs, hanem magának a hegységnek is annyiféle légömlése van, hogy az ezek ismeretében járatlan vadász valóban csak esetleg fog néha egy zergét lövésre kaphatni. Meglehetősen szabályszerű iégömlések begynek fel és le történnek; oldalszelek majd soha se vagy csak igen ritkán fújnak. — Árnyékban a szél mindig lefelé, verőfényen felfelé fúj, még pedig nagyon természetes okoknál fogva : a napsugártól melegült lég felfelé törekszik , a bivesebb a völgybe nyomúl le. Mielőtt a nap a hegyek fölé emelkedik, a lejtőkön, mellyeket sugarai nem érinthetnek, a lég mindig lefelé tolúl s igy a begyháton járva nem igen lehetne lövéshez jutni. Mélyebben kell tehát tartózkodni, hogy fel nézzünk s mi ott fenn áll, az könnyebben meglopható; legalább arról vagyunk biztosak, hogy felülről kapjuk a szelet. Ha 35*