Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-11-10 / 31. szám

499 tér egészen ismeretlen volt előttem , mellynek tetejére érkezve, a töltés lábjában meglehetős szélességű árkot találtam, hol Liont a lejtön minden erővel visszatartám s neki csúszva kellett szökésre indúlnia, hogy az árkot átugorhassa, mi annyiban sikerült is, hogy átugorta ugyan, de ismét orrára bukott. Végre veteményes kerteken s igen mély talajon keresztül, hol az utolsó árok előtt még négy jelentékenyet kellett átugornunk, a nyerponthoz közeiedénk s az utolsó ároknak, melly a rétet a nyerponttól, hol a pályabirák állottak, elválasztá, átugratását a rét felé eső oldalon levő felhányás rendkívül megnekezité. Nyertesnek én érkeztem be egészen egyedül. A boroszlói díj nagy eziist serleg volt, meliyet a lónak tulajdonosa emlékül nékem adott, ji pénznyeremény az övé maradván. A serlegre a ló tulajdonosa e jelmondatot véseté : „veni, vidi, vici" mi igaz is volt, mert mikor megérkeztem, 22 porosz versenyző volt aláírva, kik azonban mind visszaléptek s csak én lovagoltam Nimptsch Kamillo gróffal. Gróf Sándor. Saskeselyű vadászat Észak-Amerikában. (Vége.) New-Yorkban mulatásom alatt sokszor abban telt kedvem , hogy felültem a kikötőt szeldelő tömérdek gőzhajó egyikére s a Staten szigetek túlsó végén szálltam ki, hol aztán vadászebemmel egyedül jártam be a bazalt sziklákat, mellyek az oczeán rengő hullámaiban fürdenek. E sok apró s egymással kopár szirtekkel összekapcsolt szigetecske közt van egy, mellynek széle hossza nem több egy negyed mértföldnél s meliyet a szárazföldtől Szajnaszélességü meder választ el. E sekély medernek apály idején szinte feneke is meglátszik. Távol minden polgárisulástől s minden érintkezéstől az amerikai társadalommal — kis kunyhó állott 1846-ban e szigeten s a kunyhóban egy huszonkét éves, szálas termetű s férfias külsejű lány lakott, kinek vonásaiban szigor és gyöngédség olvadt össze s hangjában volt valami rokonszenv-ébresztő, melly engem különösen emlékeztetett az amerikai rigó csicsergésére, midőn ez fészkében fiókjaival enyeleg. Jessy — ez volt a tengerparti kunyhó szegény lakójának neve — anyját korán veszté el; öreg beteg atyja pedig egész napon át a tűzhely előtt guggolt pipázva s komor hallgatagain Kor, betegség és báuat jómagával tehetleuné tettékőt. Jessy híven gondját viselte az öregnek s négy saját fivérének; halászat, tengeri madarak fészkéből szedett tojás s hálóval fogott vad, látta el a családot élelemmel. — A fiúk legidösbike mintegy húsz éves — a legifjabb pedig, kinek születése az anya halálába került, tizennégy éves volt. Ben-nek hívták. E piczi fiú — mert termetéről s külsejéről itélve nyolcz évesnek alig volt tartható — a család kedvencze vala s ha az öreg mosolygott néha, akkor e kicsi fiú állott előtte.