Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-09-20 / 26. szám

410 Az elejtett fesclitallt megszemléltük s irigyeltük is némileg a szerencsés vadászok zsákmányát; ezután reggeliztünk s pásztázva haza felé indulván ismét egy nyájat láttunk, melly mintegy 90 darabból állván, sziklás gerinczet foglalt el s midőn barátommal megakartuk őket lopni, Monjolles megint száguldva feléjük lovagolt, mire megfutamodtak. Monjolles azonban bűnhődött tetteért, mert lova elsikamlotfc s meglehetős magasságról bukott le; egyébiránt a nélkül, hogy magában vagy lovasában kárt tett volna. Az est beszélgetéssel múlt el, csak a számtalan tiizöu, mellyet hármasával láttam égni, bámultam, midőn Gebah hozzám jővén, intett : hogy más nap reggel Tebessába induljunk, s mivel ebbe semmikép sem akaránk egyezni, a tüzekre mutatott mondván : „nézzétek s fogadjátok a jó tanácsot." A mint ezután kérdezém mit jelentenének tulajdonkép e tüzek, így válaszolt: f „En arab vagyok s tudom ; ti keresztyének levén, azt tudnotok nem szükséges; én azonban biztosságtokért de Bonvalet parancsnoknak jót állottam s azért tanácsolom, menjetek." E tanácsra nézve sehogy sem tudván vele egyetérteni, daczára eltökélettük, hogy másnap lesjáratot kisérlendünk meg. Az éj mellyet Pelissiervel ugyanazon szőnyegen töltöttünk, nem a legnyugodtabb volt reám nézve; a férgek ugyanis mellyek minden duarban csak ugy hemzsegnek, nyakam és csipeim körül (a tetvek kedvenc/ helyei) majdnem a vérig martak s levetkezésre vagy tisztálkodásra még csak gondolni sem lehetett, mert itt az ember éjjel sokkal inkább ki van téve a megtámadtatásnak, mint nappal; töltött fegyvereink mellettünk feküdtek; a sátrak körül kettős őrök állottak; Gebali emberei 200 lépésnyi távolban, a Spahis-k közvetlen közelünkben voltaks így, bár némileg biztosságban valánk is, még sem volt tanácsos a levetkezés. Más nap reggel szándokunk szerint kimentünk lesjáratra, de minthogy sem Monjolles, sem Gebah magányosan bocsátani nem akartak, Brenner és én az előbbitől egy-egy spaliis-t, az utóbbitól pedig egy-egy biztos arabot kaptunk kíséretül. A spaliis kiáltó veres burnuszt, az én Nememscliám pedig égszin kéket viselt. Mindjárt a lesjárat kezdetén láttam, hogy nem sokra menendek, mert kiséröim mindig fecsegtek s előttem jártak, a nélkül hogy őket féken tarthattam volna ; zajjal pedig lesjáratnál, az ember ritkán juthat lövéshez. Fő vadból egy sutát s borjút láttam, mellyeknek azonban siketeknek és vakoknak kellett volna lenniük, hogy bevárjanak, mert midőn kísérőimnek azt mondám: „suja"(várj), azzal válaszoltak: hogy „mákos" (nem akarok; s így a suta eliramlott. A mint barátommal találkozóm, ez egy gyenge feschtall bakot, lőtt volts egy tinőn bélsebet ejtett, melly utóbbit azonban meg nem kaptuk. Monjolles a tegnap megsebzettet, egy hasonlag erős bakot, megkapta, mert azt már dermedten találták. Ismét szétoszolván nemsokára Pelissier felől egy menekülő feschtall jött reám, a mint egy sziklafal alatt sürü czédrus erdőben mentem; de midőn 20 lépésnyi távolból épen lőni akartam reá, kiséröim egyikének ég-szín brnusát láttam az irányzék előtt, ki előre sietett megnézni, váljon mi okoz olly nagy zajt? Erre a feseli-