Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-09-10 / 25. szám

403 huzamra emelkedni — ez állítást sem elméletileg, sem gyakorlatilag helyesnek nem tartom és pedig azért: mert az elmélet szerint a testsúly mindig a mozdulat irányának ellenkező oldalára, például bal lábon vágtatásnál jobbra, jobbra fordulatnál balra teendő át: a gyakorlatban pedig mindenki átlátandja, bogy a ló, az úgyis szokatlan és természetellenes visszás menetnél nehezen fog hátulsó lábain megindulhatni, ha azokon a tulajdon előtag súlyán kiviil, még a lovarnak egész terhe is nyugszik. Ezenkívül átalános szabály, mit a vágtatásnál értendünk meg leginkább, hogy azon láb, melly a mozdulatnak vagy fordulatnak iránypontját képezi mindig könnyíttessék, s okot arra sehol sem lelek , hogy ezen szabály épen a visszaléptetésnél szenvedjen kivételt. Ha valami mlyátbelyezés a visszaléptetésuél szükséges — mit tagadui nem lehet— akkor ez csak az előtag súlyát illeti, mellynek az utótagra tétele által, az előbbi ez utóbbihoz csatolódik, mert ez vezetendi most a mozdulatot s így elég, ba az előtagot felsegítjük, mi csakugyan is az utótag indulását könnyíti. A visszaléptetésnél fődolog, liogy a ló farával ki ne törjön, önakaratából meg ne álljon , erővel előre ne törekedjék s fejét le ne nyújtsa annyira, hogy a miatt a zabola hatása megszűnjék. Némelly ló illyenkor lábait szétterpeszti, farát behúzza vagy ismét kifeszíti, száját szétszorítja, egy szóval minden módot megkísérel, hogy e kellemetlen menettől megszabaduljon, mire ba erötetve, akarják mindazonáltal kényszeríteni, mikor úgy szólván farára van ültetve hirtelen a legnagyobb könnyűséggel , — mert előtagja egészen szabad — felágaskodik s hanyatt is vágja magát, leginkább a szeles, fiatal ló. Az illy akaratosság ellen legjobb a lovat néhány lépésnyire, mint már mondá.n, előre indítani s azután megállítván öt, helyesebb, megfelelőbb állásba helyezni. Ha azonban a fiatal ló épen sehogy sem akarna rendesen bátra lépni s ez ellenszegülésnek talán testi gyengeség volna az oka, akkor az eddigi leczkéket ismételvén, iparkodni kell benne leginkább tiszta járás, léptetés, valamint ügetés és gyakori fordulatok által nagyobb hajlékonyságot gerjeszteni, s így tagjait mintegy kidolgozni kiképezni. Némellyek azonban mielőtt lovukat a visszalépésre betanították volna, elég gondatlanul átmennek az oldal j árás okra s itt e módon alap nélkül működvén, természetesen — homokra építenek. Mik ezek az oldaljárások, azt megfejtenem nem szükséges s azért ezeknek is inkább czéljáról, mint kiviteléről feladatom szólani, melly czél mennyire fontos, az tudja leginkább, ki netán az oldaljárásokat csak felületesen, szigortalanul gyakorolván, tovább akart menni s — fennakadt. Czéljuk a lovat egyesített, összkangzó kéz és lábsegélyek megkülönböztetésére, felértésére, elfogadására s követésére tanítani s ez oldaljárások bár a főbb lovariskolába tartoznak tulajdonkép, — mégis a közönséges lónál sem mellőzhetők, mert ettől is megkívánjuk a helyes vágtatást, abba pedig, ba az oldaljárásokat mellőztük, kezdeni nem lehet. Ezen mozdulatokat eleinte csak lépésben kell, s csupán akkor lehet nézetem szerint ügetésben is sikerrel gyakorolni, mikor már a vágtatáson is túl vagyunk. A vágtatva oldaljárások már kizárólag a főbb iskolába tartoznak, minthogy azoknál a forgók s hátulsó lábak olly mozdulatokat visznek ki, annyira összehúzódnak s ismét szétnyílnak néha, hogy erre csupán mind testileg, mind értelmileg alaposan kiképezett lovak képesek.