Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-07-30 / 21. szám

341 bokorban csak egy fekhelyet találtam, miből azt következtetém, hogy a két süldő csak esetleg került össze. Kora ősszel egy 12—15 fogolyból álló falkára lőttem s alig volt időm a jobb esőt elsütni, mert a falka egy facsoportozat mögé került olly sebesen, hogy jól czélozni sem értem rá. Lövésemre mindössze egy foglyot láttam leesni s fegyverem újratöltéséhez fogíam. Bátyám azonban két fogollyal jött elé, mellyeket kutyája hozott hozzá s az én vizslám szintén más keltőt talált. E szerint egyetlen lövéssel öt foglyut ejtettem el. Eszem ágában sines ezt ügyesség példájagyanánt felhozni, miután itt ügyesség épen nem s csak puszta szerencse szerepelt. Biztos kezű kettőzés nagyobb érdem leendett, igy szép lövés lett volna — a mostani csak szerencsés volt. Ritka eset ugyan öt foglyot kapni le egy lövésre, de én még anuál is ritkábbnak valék tanuja, hol a szerencse az ügyességgel csatlakozott. Egy ízben három foglyot rebbeotettem fel, niellyekre nem lőhettem s mellyek atyám felé repültek oldalvást és aként, bogy a szélső a más kettőt elfödte; atyám bevárta mig elröpültek mellette s midőn mind a bárom közel egymáshoz látható lön — felhasználta a kellő perezet s a középsőt vévén czélba, mind a hármat elejté. Milly sajátszerüen vesz el sokszor a sebzett vad s néha milly különösen kerül meg, annak egy példáját emlitem itt. Veres foglyot szárnyaltam egyszer, melly egy magas fal mögé esett le s mire oda értem, htilt helyét találtam. A napperzselt száraz talaj semmi szimatot sem tartott s én sokáig hiába kerestem. Bátyámat is elhívtam, ki leesni látta, de ő sem boldogult. Végre a keresésbe fáradtan egy kőre ültem, mig a vizslák folyvást összevissza kerestek. Bátyám szintén leakarváu ülni, egy követ igyekezett hozzám gördíteni, de nein birt vele. „Segits!" szólt s midőn erre nem sok kedvet mutatnék, hozzá tevé : „Ki tudja nincs-e alatta foglyod ?" Nevetve keltem fel, kettőnknek sikerült is a követ helyéből kimozdítani s ime — a fogoly csakugyan a kő alá menekült volt. A csákói nemzeti országos agárverseny ügyében. A verseny ujabb feltételeit, R. A. és G. I. urak s a szerkesztőség megjegyzé seit olvasván, ezekben annyi jót s az ügyre hasznosat találtam, hogy az e tárgy fölötti eszmecsere előnyeitől, söt szükségességétől, valamint a régi közmondásnak : „több szem többet lát" igazságától áthatva: felbátoritottnak érzem magam arra, hogy az érdeklett czikkek olvasásakor magamban tett észrevételeket ezennel közzé tegyem. A dijak elosztásáról, melly egyedül a díjt adók joga, szólni talán időntúli: mind a mellett nem hagyhatom emlitlenül a kérdést, nem volna-e kívánatos a harmadik díjat, melynek igazságos odaítélése igea bajos, egy kiilöu agarászatra fordítani? mellyre a nevezések az agarászat első napjának estéjén, a futások pedig másnap, a nagy díjakért való futások közé szúrva történnének s az ezekben szaladó agaraknak hosszabb pihenést engednének. Nagyon hiszem, hogy az első napon leesettekből, vagy a herosoktól félő szerénykedőkböl szép mezőny gyűlne össze. Átlag véve R. A. úr nézeteit, t. i. egy nevezésre csak egy dijat adni s csak a