Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-07-30 / 21. szám

333 de tanulékonyságára is különös befolyással levén, méltán nevezhető az idomitás első korszakának. A tisztítás a fiatal lovat az ember társaságához szoktatja annyira, hogy testéi, tagjait ellenszegülés nélkül meg hagyja tapogatni; a vért arányos mozgásba hozza, söt még a tüdőre és gyomorra s így a lélekzésre és emésztésre is jótékonyan hat. Egy hiteles, tapasztalt lóismerö azonelvböl indul ki: hogy eredetileg egy ló sem niakaes s hogy e tulajdon, kivéve olly eseteket, hol annak valamelly testi nyavalya az oka: csupán eszélytelen, a ló természetének meg nem felelő bánlásból ered. Hanyag vagy durva bánlás félelmet és bizalmatlanságot gerjeszt, mik azután ijedősségben, bokrosságban, a nyereg és kantártóli félelemben, a lábak felemelésénél s bizonyos testrészeknek, minők az orr, szügy, fülek, fark, lábak stb. érintésénél nyilatkozó vadságban s gyanús tartózkodásban mutatkoznak és nemritkán makacssággá fajulnak, kivált ha az illy ló nem kerül annak idején szakértő kezek alá. Ha a fiatal ló nagyon félénk, akkor a lovász sokat foglalkozzék vele; menjen be többször állásába, vagy a szomszéd állásba, vigyen kezében kis csomó szénát s azzal, mielőtt odaadná neki, nyakát, szügyét, homlokát dörzsölje vagy legalább érintse meg, ha pedig közeledik hozzá , ezt mindig úgy intézze, hogy a ló őt lássa vagy neszét hallja, mielőtt hozzá nyúlna, mert a rögtöni, hirtelen érintés azt megdöbbenti s még félénkebbé te»zi. A lovásznak szüntelen jelenléte, barátságos, biztató hangon kiejtett szavak, kézből etetés és gyengéd érintés, mind olly természetes dolgok, mellyek a vad és félénk lovat sokkal előbb megszelídítik, holmi mesterséges kuruzsolásoknál. A fiatal, még szokatlan ló nem szereti, ha füleit, szemeit, orrát, állát, hasát, vékonyait vagy lábait érintik, azért e részek érintése mindaddig kerülendő, míg a ló egészen meg nem szokott s csak ezután kell e helyeket előbb lágy szalmával, később kefével dörzsölni: hogy az érintést eltűrni tanulják, mi főleg a lábakat illeti, mellyeknek érinthetlensége nemcsak veszélyes, de apatkolásnál igen nagy akadály. Azon részeket, mellyeknek érintését a ló könnyen elszenvedi, azonnal lehet kefével tisztítatni, de a féltetteket csak későbben és pedig csupán akkor, midőn a csikó már egészen bizalmas s helyzetével tökéletesen megbarátkozott. Mig a ló rendesen lovardára nem jár, azt megfelelő vigyázat alatt napjában legalább is U—2 óráig kell jártatni, hogy tagjai meg ne merevedjenek ; s hogy az istállót annál inkább megkedvelje , (ba ménesben növekedett eddig) igen czélszerü őtajártatás után azonnal megetetni, mi okból a jártatás legjobb ideje nyáron délutáni 4 órától 6-ig, télen reggeli 10-töl délig. Midőn a ló már annyira megszelídült, hogy a nyergelés és kantározás idejét elérkezettnek gondoljuk, akkor mindenek előtt a csikókantárral kell öt felkantározni, mi legczélszerübben többek jelenlétében töiténik úgy : hogy míg az egyik a kantáit felteszi, addig a többiek a lovat simogatják, czirogatják s figyelmét inkább magukra vonni iparkodnak. Sokan szénát vesznek markukba s azzal a lónak homlokát dörzsölik, mi alatt másik kezükkel a zabolát igyekeznek szájába s a szíjakat fejére tenni. Magam, valahányszor lovat először kantároztam (a csikókantárral, mert a második felkantározásnál az eljárás sokkal könnyebb) mint Balassa jeles