Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-06-20 / 17. szám

276 bár czélba veszi a kijelöltet; a házi úr fegyvertárából hozott jeles vont csö durran s a vaddisznó helyben összerogy, míg a többi ijedt röfögéssel fut szerteszét, Lövészeink a zsákmányhoz sietnek — és óh borzalom ! az elejtett vad nem meddő kocza, hanem egy főbe talált szép négy éves kani. „Pedig én koczát jelöltem ki!" — „Pedig én jól ezéloztam!"—mentegetödzik erdész és költő egyaránt s mindkettő tart kissé a hirtelen indulatú gazda szemrehányásaitól, ki azonban inkább az erdésznek adva hitelt, a költő-vadászra tett tréfás enyelgéssel vet véget az ügynek. De Vörösmartyt nagyon bántja a ráfogott vadászhiba s váltig vitatja, liogy ő a kijelöltet találta. Es ime az est igazságot szolgáltat a költőnek, mert alkonyatkor egy kerülő ama hírrel jő, hogy a sűrűben egy elvérzett meddő koczát nyomoztak ki sebvére után, mellynek lágyékán egészen átment a golyó. Ezzel minden kiderült : a koczán átment golyó a mellette lévő kanit főbe találtas mig ez menten összerogyott, amaz a nem rögtön ölö sebbel tovább állt. Nagy volt Vörösmartynk öröme vadászbirnevének illyetén megmentése fölött, — meg aztán két vaddisznó egy lövésre se mindennapi dolog ám. Vaddisznó-vadászatról levén szó Zemplénben, egy valaki olly nagy számát találtamondani a pár nap alatt elejtett vadnak, hogy ennek hitelességét rögtön minden oldalról kétségbe vonták. „Pedig az úgy van — erösité állítását a ludas hiszen csak ártány volt közöttük hét vagy nyolcz!" — Magam saját szemeimmel láttam én azt a nyúlkisértetet ispán úr! Tenüap este holdvilágnál a szőlőaljba mentem ki lesre, jött is nem sokára egy nyúl s én ráfüttyentettem, hogy megálljon. A nyúl erre hátuljára ágaskodott és — elölábával megfenyegetett! Én megijedtem, hogy a puska majd kiesett kezemből, a nyúlkisértet pedig egy szökéssel eltűnt szemeim elöl. — Káprázott a kend szeme Márton; szeretném én látni ö kigyelmét s majd megfenyegetném én ezzel a duplával! De a csősz nem akart állítása valóságából hajszálnyit is engedni s a vitának az lett a vége, hogy ispán és csősz együtt mentek ki holdvilágnál ama bizonyos szőlőaljba nyúllesre. Es ime jön a nyúl, a csősz ráfüttyent, a nyúl ágaskodik s elölábával megfenyegeti a rálesöket — legalább igy beszélte el másnap reggel a tiszttartónak e természetfölötti tüneményt, égre földre esküdve a csősz és az ispán. A tiszttartó nem hisz s este kimegy velük a lesre. A nyúlkisértet ma is megjelen, a füttyentésre leül s csakugyan fenyegetőleg rázza elölábát; de a tiszttartó rádurrant s akisértő szegény tapsifüles felbukik. Ekkor látták aztán, hogy az élőláb csülkének csuklóját egy évek előtti lövés eltörvén, a rezegve lóggó csülök volt az, mit a csősz és az ispán az ágaskodó nyúl fenyegetésének tartott.