Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-06-20 / 17. szám

271 Nem úgy Kex a vadőr, ki egyre fészkelődött s boszankodott, hogy Seaforth a türelmetlenségnek legkisebb jelét sem adja. De nem is látszott ezen semmi sóvárgás egy második lövés után ; azonban minden pillanatban kész volt —fegyverét, ha kell, tüzelésre fogDi. Végre valahára ismét egy lövés dördült s újra egy, és kis vártatva egy harmadik. A kapitány mozdulatlan állt. „Az utólsó lövést az őrnagy tette"; jegyzé meg Kex. „Úgy — lön a felelet — mindjárt kell jönni kacsáknak." „Jön is egy egész csapat — tevé hozzá a vadőr; csakhogy másfelé , egészen ellenkező irányba repülnek." „Se baj , szólt a kapitány ; csak jól ügyelj." Kex híres volt messzelátásáról s most is rögtön jelenté : „Megfordúltak sir s most a csaltó felett lebegnek — néhány szárnyalva lehet, mert leereszkedöben van. Nem , újra neki indúltak !" Negyedik lövés is hailszott s Kex örvendetesen szólt : „Isten úgy segéljen erre jőuek — egy egész tábor!" „Majd vezénylem én őket!" mondá hidegen a kapitány. És jöttek is borzasztó sebességgel, mintha az utólsó lövés riasztotta volna meg őket. Egyszerre kétfelé szakadt a csapat, mintha csak észrevette volna, bogy a nád között új ellenség áll lesben. A kapitány mind a két csapatra akart tüzelni s hogy ezt minél hathatósabban tehesse, háttal fordúlt az érkezőknek, olly czélból, hogy a hátulról kapott lövés annál sikeresebben vágjon a tollak közé. Hangos szárnysuhogássa! jött a két csapatra oszlott tábor. A kapitány feje fölött elrepülvén, másodpercczel később „Paáíf! Paáff!" szólt a jobb és a bal csö. „Én uram teremtőm! kiáltá bámúlva Kex — legalább egy tuczat! Ez aztán a lövés!" „Szedd fel, mondá hidegvérben a kapitány — s aztán hozd haza utánam." Jóval hamarább ért haza mint társai; azonnal kiürítteté a táskákat s ezek tartalmát a terem asztalán szépen sorban elhelyezte. Alig bogy elkészült vele, jött az őrnagy, Arnold és Neville, fáradtau és lucskosan. „Mondhatom szép csomó !" kiáltott fel az őrnagy, a sorba rakott kacsákra tekintve. „Mennyi mindössze ?" „Tizenöt" ; volt a válasz. „Tizenöt! Na hiszen szépen meg vagyunk mi verve ; szólt Arnoldhoz és Nevillehez az őrnagy; — tizenöt kacsa illy rövid idő alatt egy fegyverrel! holott mi három fegyverrel tízre sem vittük ! Egyéb vadra más alkalmakkor tanúi voltak ők már a kapitány ügyességének s most jobban meggyőződtek mint valaha , hogy hasztalan versenyeznek vele a lővadászat bármelly nemében. Tudták hogy bizonyos bűbáj önérzetével bír, hogy a vadászlázt nem ismeri, hogy szinte gondatlannak látszik s alig czéloz — és még is múlbatlanúl esik a vad, mellyre — ha legbajosabb körülmények közt is — lött. Csak azt nem tudta elképzelni az őrnagy, mint volt képes Seaforth ennyi kacsát összelőni.