Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-06-10 / 16. szám

252 Graiitley Berkeley vadászutazása az amerikai prairiekben. (Folytatás.) A bölény csuhájának lefejtésével foglalkozó embereinket otthagyván, tovább mentünk s jókora távolságra előttünk nagy bölénygulyát láttunk meg, a mint épen ugyanazon a patak felé tartott, melynek partján tanyánk állott. Röviden tanácskozánk a fölött, váljon érhetnénk-e elébb s látatlanul azon ponthoz, hol ők majd a patakon átmennek; de felszámítván az időt és távolságot, ezt kivihetlennek találtuk s igy beértük azzal, hogy haladásukat szemmel tartsuk. Átkeltek a patakon s aztán a túlparton lassan legelészve mentek odább. Hagytuk menni őket, míg olly messze voltak, bogy mi is átkelhettünk a patakon észrevétlenül — s ekkor roppant síkot láttunk előttünk elterülni, mellyen jminden rejt hiánya miatt cserkészetről szó sem lehetett s az egyetlen mód hozzájuk férhetni csupán a gyors futam vala. „Na kedves lovam Taymouík ! — szóltam én paripám nyakát megveregetve — ez az utólsó nap, mellyen bölényre futsz s azért csendesen viseld magad; előre mondom, hogy nem foglak kímélni, de bölénynek esni kell!" A gulya, mielőtt közelíthettünk volna, meglátott minket s ama sajátságos hánykolódó nyargalással indúlt futásnak. Bayardról a vadászat végéig csak annyit tudtam, hogy velem egyszerre kezdett száguldani; Taymoutli ezután repülve ment a síkon, nem sokára a bölények mellett termettünk s én többé egyebet sem láttam. Midőn azonban lőközelbe érve fegyveremet tüzelésre fogtam, Taymouth oldalt szökellett s lábat változtatva olly rázólag mozgott, hogy lehetlen volt pontosan czélozni, minélfogva első lövésemmel hibáztam. Újra tölték s újra lőttem, de ismét sikertelenül; harmadszor is töltöttem, rendkívül boszankodva nyugtalan lovamra s most golyóm szarvát találta az egymás mellett menő két bika egyikének, melylyek a gulyától azonnal elkülönödtek s ettől eltérő irányba futottak. Utánuk rúgtattam, de csak néhány lépésre, mert egyikük a gulya felé ment vissza, míg a másik egyenesen előre tartott s én eltökéltem magamat, hogy követni fogom ezt, bárhova és bármilly messzire menjen is. Mig én újra tölték, azalatt a bölény nagy térelőnyt nyert, meliyet azonban Taymouth bátor előrevágtatása hamar igen csekélyre csökkentett. A bika nagyon jól tudta, liogy üldözöm, mert hirtelen jobbra fordúlt s egy patak- ágnak keskeny medre felé tartott, mihez képest én is arra fordítani lovamat, hogy a patak innenső partjának szélén lehessek akkorra, mikor ő a túlsóra mászik fel s hogy akkor majd nyugodtabb lövésre tehessek szert. Számitásom sikerült is, de nem a nyugodt lövés, mert a perezben, midőn karabiuomat arezomboz emeltem és lőttem, Taymouth oldalt szökött s czélzásomat meghiúsitá. A bölény a túlpartra érve nyakába vette a síkot s nyilván azt remélé, bogy most már megmenekült űzőjétől. Újra töltvén, Taymouth lebocsátkozott a partról, átugrotta az iszapos vizet, felszökött a túlpartra s újra megkezdé a futamot. Az iménti jelenet újra ismétlődött; — midőn a bika magát már-már utóiértnek tartá, jobbra fordúlt, az elébbinél sokkal szélesebb patakágoak ment, ennek meredek partjáról legcsekélyebb iram-