Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-06-10 / 16. szám

250 hat évi működése olly nevezetes eredményeket mutat fel, liogy ez méltán felköltlieti a honi természetbarátok s különösen a gazdák figyelmét és komoly megfontolásukba ajánlhatja a kérdést, nem volna-e lehetséges jótékony és üdvös nálunk is egy hasonló társulat szervezése ? E lapok szerkesztője, ki a vadászt a gazdától s a gazdát a vadásztól soha sem különzi el, szakja körébe vágónak látja e kérdés megpendítését s némi tájékozásul ezennel elmondja a franczia honosító társulat történetét, kifejti szerkezetének alapelveit s felsorolja működésének eddigi eredményét. A franczia honosító társulat Párisban 1854 év február 10-kén alakúit vagy is nyílvánitá magát alakúltnak, mert előmunkálatok már elébb történtek s tartattak ülések, mellyeknek egyikében az elnöklő M. Isidore Geoffroy Saiut-Hilaire előterjesztő az egyesülés czélját és tervét, Előadá, hogy a képezendő társulat eddigelé példátlan; hogy tagjai földmivelök, természetbúvárok, birtokosok és a tudomány emberei lesznek nem csak Francziaországból, hanem minden polgárisúlt nemzet köréből — kiknek mindenike közre fog működni emindenkit érdeklő közügy javára. A szándék, mondá, nem egyéb, mint új vendégekkel népesíteni mezeinket, erdeinket és folyamainkat, szaporítani és változatossá tenni élelmi forrásainkat s teremteni új gazdászati segédeszközöket. A növényországban erre nézve már sok történt, de az állatországban még alig valami. Az emlösek közül, mellyek Ásia és Amerika lakóinak olly hasznosak, még eggyel sem birunk s a francziaországi vadak közt eddig csak bárom honosított van — a fáczán, a tengeri nyúl és a zerge. SaintHilaire úr ezután arra terjeszkedett ki, hogy az ősök az eredeti fajokat sok újjal szaporíták ugyan, de ujabbau e téren nagyon kevés történt. Amerika fölfedezése után a spanyolok néhány új madárfajt hoztak az új világból, de a gazdászat vagy a baromfiudvar általuk nem gyarapodott. Mindenesetre feltűnő az, hogy habár a mai természetbúvárok száz negyvene zerre teszik a mindennemű állatok számát, ezek közül csak negyvenhárom van háziasítva s tíz még ez utóbbiak közül sem ismeretes nyugati Európában. Vannak — szaporaságukról, gyors fejlődésükről s húsuk ízletességéről híres egész családok, sőt rendek, mint a tyúkrendiek és az őrlők; ámde az előbbiekből baromfiudvarunk csak hármat bír, az utóbbiakból pedig a tengeri nyúlnál egyebünk sincs. Harminczháromféle házi állataink ft t közül huszonkilenez Asiából (különösen közép-Asiából) Európából és északi Afrikából jött; a többi négy a világ egyéb részeiből; az-az, az ó világ egy harmadrészéből s a felfedezett új világrészekből úgy szólván semmit sem bírunk, semmit azon dús állatéletböl, melly Afrika ege alatt olly tövéren tenyészik. Gyarmatosítások alkalmával egyoldalú eljárást követve, honosítottuk az új földön a mi állatainkat, de az ott honosokat nem hoztuk el. Adtunk juhot Austráliának, de cserébe nem vettük tőle a kangoroot, e szapora s jó izűn ehető állatot. Holott Austrália éghajlata ollyan, hogy állatainak és madarainak mindenike könnyen meghonosúlkat nálunk. — Ezen s hasonló okokkal sürgette Saint-Hilaire úr a honosító társulat alakulását ; beszédének sikerét bizonyítja a tény, hogy a társulat azonnal biztos és szilárd alapon alakúit meg.