Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860
1860-05-10 / 13. szám
204 pes is volna tenni : nehogy magas vendégei felette elbízzák magukat, meg kell nékiek mutatnia ; hogy mi az egyéniségtől függ, ott mindenben tökéletesebb náluknál. S ezt a szó teljes értelmében be is bizonyítá. így Sz. a vadászatnak a vidékhez kötött nemeit az egész környékkel megkedveltetvén , úgy a magasabb mint az alsóbb osztályokban is képződtek utánzó és követő jeles vadász egyéniségek. Mindenki törekedett jól lőni tudni, jó vizslát és kopót tarthatni. Midőn aztán künn a vadászati pihenő órák alatt megkezdettek a pipa, vagy felhajigáló vetélkedő lövések: Sz. elvárta, mig akadt, ki képes volt a fegyvert két kézre fogva szép lövéseket tenni. „Bravó! jóllőttök; már most lőjjetek csak jobb kézzel így ni" , mondá, a fegyver dördült s a fellökött tárgy találtan esett le; és miután akadt ki így is tudott lőni : „most már lőjjünk bal kézzel" szólt s midőn ezt is megmutatá a társaságnak, végre kinyújtott egy kézzel lőtt el minden tárgyat mi elébe akadt. Félig semmit — a mit tett egészen tette. Egy tavaszon Szabolcsból G. K. barátja R n mulatván, ketten elkezdték elébb a verebeket, azután a pipiskéket lövöldözni; utczáról utczára , udvarról udvarra jártak s az eredmény az lön, hogy harmadik nap már alig találtak három verebet. Sz. előtt lövés sem volt, ha nem kapásra történt; s ki úgy nem lőtt, Sz-val nem lőtt egyes felreppenő vadat, habár a legjobb lövő volt légyen is. Bármennyire szerette volna az akkor divatba jött franczia fegyvereket megszerezni : azoknak ára szük liavi járulékából nem telt ki. Közönséges fegyvereivel tehát — midőn gazdag főurak szép s jó újkésziiletü fegyverekkel vadásztak nála — igyekezett szép lövést tenni.— „Sapperment Jóska dein Gewehr schiesst gut!" „Elhiszem azt, feleié Sz.,nem is úgy mint a tied." „Na cseréljünk, mivel toldjam meg? 4 — így Sz. saját ügyessége által, megkínálva mástól, sőt fegyverére reá is fizettetve, jött a legújabb készületi! jó fegyverek birtokába. Illyenkor aztán baráti körben jókat nevetett. — „Azt gondolja szegény, hogy fegyverem volt jó; igen bizony, jó a szem, jó a kéz", mondá. Vizsláit maga tanította s előtte csak a megtörve tanítás ért valamit. Sohasem engedte meg, hogy vizsla szép módoni iskolával, tökéletes lehessen. „Meglátjátok, hogy épen akkor vallatok kutyátokkal szégyent, mikor legkevésbé gondolnátok", — szokta vita alkalmával állítani. S mennyire igaza volt! Vadász barátja, J. I. jó, de nem par force tanított vizslával birt s vele folyt leginkább a vita. Egy ősszel Szabolcsban G. K-nál, Sz. J., I. J. és b. P. I. kacsáztak. I. J. egy szárcsát lőtt jó távol a tavon, vizslájával a Cáróval apportiroztatja : a kutya a szokásos 30—40 lépésnyi távolságra bemegy a vizbe, forog jobbra balra, nem látja a szárcsát s daczára az „allo weiter" parancsszónak, végre kiúszik avizböl. Sz. észrevette akudarezot s emlékezteté I-t állítására. I. újra meg újra beküldi vizsláját mind híjában. Sz. meglehetősen szopta vérét I-nak, mire ez is megboszaukodva mondja : „Na ha olly hires a kutyád és tanmódod, hozasd ki hát te a szárcsát." —Sz arczát vér boritá el, szemei szikrát löveltek, perczig némán'állott; majd: „Alo Pluci aport!" szóla. Megjegyzem itt, hogy Sz-nak elve tartotta a vizslát soha vizbe nem küldeni : egyrészt azért, mert szaglása romlik, de főleg azért, bogy ha a vizsla
