Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-05-10 / 13. szám

201 gyönyörűen érte el, midőn azonban már egészen közelednék hozzájuk, eleinte ijedősebb volt Taymouthnál. Mindamellett a futó gulya hosszú vonalához mintegy liarmincz lépésnyire kényszerítém őt s revolverem hat csövét egy ravasz képű vén bikára lőttem ki, melly minduntalan csökkenté iramát, vadán tekintett reám s fel fel csavaritá farkát, mi mindig támadó szándék jele. A lövés hatását nem tapasztaltam rajta, bár biztos valék arról, bogy golyóim érték; de vagy száz vágtató bika dobogása miatt nem ballhatám a golyó vágását; — a bika azonban egyszerre lassítá futását, elkiilönödött s ezzel sebeinek jelét adá. E perczben s épen utólsó csövem kilövése után, nagy örömömre Bayard is utóiért, követve Canteralltól , ki bölényre egy katona-karabínnal kétszer hibázott, míg Bayard keményen találta azt. Egy keskeny patakhoz érve a bika hirtelen megállott s bár nem láthattuk hol vérzik, de világos volt, hogy végéhez közeleg; Bayard ismét lőtt s én is átvévén Canteralltól akarabint, kétszer tüzeltem reá, mire a nagy bika rövid ingadozás után összerogyott. Farkát, nyelvét sat. kivágván, visszatértünk a szekérhez, letettük a jelvényeket s mert láttam, hogy Sylph nyugodtabb és a tüzelést jobban állj i mint Taymouth, kétcsövű alói tölthető fegyveremet vettem magamhoz, melly a kupacsos töltényekkel gyorsan volt újra és újra felszerelhető. Bayard az én Kansas pej lovamra, mellyet eddig Canterall használt, ülvén, tovább menénk vadat keresni. Körülöttünk mindenfelé bölényfoltok tarkállottak a távolban s nem sokára egy közel kétszáz darabból álló gulyához közeiedénk s azonnal neki is vágtatánk. A gulya több csapatra szakadt, Bayard és én különböző irányba váltunk szét sCanterall sziutén más állatokat vön űzőbe. A csapat, meliyhez én hamar felértem, számos volt; én a futó sornak jobb oldalán — ettől mintegy negyven lépésnyire lovagoltam s midőn a vezérbikához értem, hirtelen összerántám lovamat s ekkor, ha nem is biztos, de legalább olly lövésre tettem szert, mellyel az állatok egyikét találhassam. Első lövésem talált is, de golyóm kissé hátra a béltelekre hajtott; második lövésem sikerét nem láthattam s ezután csendesítettem a haladást, hogy újra tölthessek. Fájdalom! a kilőtt töltények hüvelyeinek egyikét sem valék képes visszahúzni a tűvel s vadászkésem hegye is szélesebb vob, hogy sem a töltényt kifeszíthettem volna vele és igy szörnyű nagy boszúságomra megállanom és néznem kellett, mint robog tova s tűnik el szemeim elől a gulya, a megsebzett bikával együtt. Nem maradt egyéb hátra mint visszatérni a szekérhez.- Bayard egy két éves bikát lőtt s ennek pompás húsrészeit hozta magával; Canterall pedig azzal dicsekedett, hogy két bikát és egy borját ejtett el. Kérdéseimre, hol vannak hát, eleinte azt felelgeté, hogy messze mentek, hogy öregek s nem érdemes utánuk menni, hogy visszasietése miatt nem ért rá farkukat s nyelvüket kivágni sat. míg végre kivallá, hogy biz ö két bikát nem — hanem csak egy borjút lőtt. E borjúért elmentünk a szekérrel; de még egy lövés kellett neki, mert csak sebzetten feküdt a magas fűben. Szekerünk e szeriut már jól megrakva levén, a tanya felé fordítók a rudat, de mindjárt ismét vagy kétszáz darabból álló gulyára bukkautunk. Bayard, Canterall és én azonnal neki vágtattuuk — ők ketten tőlem balra a gulya egy szárnyának mentek; míg én, látván a vezérállatok futásirányát, jobbra tértem, hogy így majd eléjük kerülök. Sylph sebesen vitt, midőn jobbra tőlem a rendesnél magasabb fűből