Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-04-10 / 10. szám

149 Mindössze is csak öten voltunk : barátom Brenner gróf vadászával, én, dragomanunk Bel-Bassem és a kaid s még is — az ottani szokáskint, ha idegeneket vendégelnek — olly tál ételeket állítottak elénk, mellyeknek 30 személy alig tudott volna megfelelni. Midőn pedig én és barátom , kik különben jó étvággyal birtunk, már annyira jól voltunk lakva, hogy semmi módon sem ehettünk többé: elkezdtünk hatalmasan böfögui, mert ez ott bevett szokás és az udvariassághoz tartozik (jeléül annak : hogy a sok ételtől az ember egészen fel van fúva,) minek gazdánk láthatólag örvendett. Ezután hoztak még datolyát és feketekávét, mire mi pipáinkra gyújtottunk ; Sidi-Ben-Henni azonban nem dohányzik , mint a benső arabok egyike sem, hanem burnótot szí, mint valamennyi. Beszélgetésünknek a fáradtság csakhamar véget vetett s én mint közönségesen megvetéin ágyamat , azaz lópokróczomra feküdtem, nyergemet vánkosúl s brnus-omat (nem „burnuss", mint azt hibásan 8Z

0kás nevezni) alig kielégítő takaró gyanánt használtam, mert a Saharán az éjek igen hidegek, a lég 1—2 fokú s néha már az 1 fokú is igen érzékenyen hat a nappali 24—26 fokú hőség után. Itt azonban csak a télről van szó, mert nyáron e sivatagok lakhatlanok s még az oázok is, mellyek ugyan vizet és árnyékot nyújtanak, kiállhatlan magas hőmérséklettel bírnak nappal, — de még éjjel is. Ez éjjel azonban többször kelle háborgatást is szenvednem, mert egy vagy több kutya a sivány homokon nesztelenül járván, sátorunkba lopódzott s egyetlen el nem fedett részünket arczainkat szaglálá meg; ha azután hideg orruk érintésére hirtelen felébredtünk : heves mozdulatunk következtében ijedten néha ugatva távoztak s így a többi alvót is felébreszték. Hajnal hasadta előtt jóval a szomszéd sátorban, melly mecsetül szolgált, fennhangon imádkoztak és énekeltek; minek következtében nem sokára felkeltem s tüzet rakván, megfőztem kávémat arab módra, ez és datolya lévén rendes reggelink. A mint pedig az e vidéken rövid ideig tartó szürkületnek vége lön, bejött a kaid 10 fivérével, (mindössze 16 van neki) s ezek egyikét, mint a legkitűnőbb bajtót mutatá beelőttünk, kivel is a dragoman által beszélgetésbe eredtem, melly alkalommal ő nekem mára több gazellát igért, mint a mennyi fövényszem van a Saharán. Gr. Forgách Károly. (Folytatása következik.) A ló természetB'ajzi szempontból tekintve. (Vege.) Világos, hogy midőn „a magyar kar menyköve villogott", nem illy paripák hátán vívták világra szóló csatáikat László a szent, Mátyás az igazságos, Kinizsi a hatalmas és számtalan más; világos, hogy az előszázadokban Európa legharcziasabb nemzetének a magyarnak okvetlen kellett birnia jeles lófajjai s terjedt lótenyésztéssel , miután százezernyi hadserege nem egyszer itatá meg lovait a külföld folyóiban. S hova tünt e faj? E kérdésre „méla borongással" felel a történelem. Hazánk földe századokon át barezok színhelye volt s ha „inter arma silent Musae",