Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-04-10 / 10. szám

147 _ gazellánál, az ember csupán azon csodálkozik , bogy olly rövid idő alatt olly nagy tért hagy hátra. Hányszor vágtattam egyes nyájak után a mint csak szürkém erejéből kitellett s ezek mégis 5—10 perez alatt eltűntek szemeim elöl, holott futásközben minden 100—150 lépésre az iram minden mérséklése nélkül rögtön megállottak, neszt fogtak— mi azonban alig egy másodperczig tartott-—s ép olly gyorsan ismét tovaillam tak, velem tehát és libegő lovammal csak játékot űztek; s habár barátom és vadásza , kiknek szintén jó lovaik voltak, őket felém szorították is : a gonosz állatok ép olly sebten menekültek ismét mint ezelőtt s minden vesződségünk daczára is kiszabadultak a háromszögből a nélkül, hogy lövést kaptak volna; mert ritkán juthattunk lövéshez s ha lőttünk is — hibáztunk. Az arabok efélékre átalán nem használhatók, mert ők nem vadászok ; sőt még „dragomanunk" (tolmács) Bel-Cfassem is, kinek néha órákig adtam utasításokat, csak keveset segített. Térjünk vissza most az Aures begyekre, mellyeknek csúcsairól távol kilátásunk nyílik Obdona sivatagaira, hol a Djebel-Aures és a kis Atlasz által a pugztitó szelek ellen védett pusztákon sok balfali és shettrel-chasal fü terem s így gazellákban épen nincs hiány. A nem nagyon magas begyek lábjában minden dombos átmenet nélkül kezdődik a tág róna; a begyek kopár fekete szirttalaján sárgaveres, növényélet nélküli homok és durva kavics vagy inkább görély bever főnyi nagyságú kövekből, mellyek között a mélyebben fekvő helyeken balfah és sbettrel-cbasal füvei benőtt foltok (de mindig külön-külön, együtt e két növény sehol sem található) húzódnak el. Nem sokára megpillantánk egy csekély gazella-nyájat, de minthogy már 10 óra hosszán át mindig nyeregben ültünk, a nélkül, hogy leszállottunk vagy etettünk volna : mind magunk, miud lovaink sokkal inkább el valának fáradva, sem hogy megkísérthettük volna úgyis eredménytelen üldözésüket. Ezenkívül siettünk is Sidi-Ben-Henni kaidnak duarját még az éj bekövetkezte előtt elérni, mert éjnek idején az arab nem szeret ezen — állítólag rémektől lakott rosz hirü vidékeken utazni ; miért is teherhordó állataink bajtói és Bel-Gassem sietésre intettek, a különféle nemű rémek és kisértetek miatt, mellyentől e babonás nép igen fél; de magunk is vigaszt találánk a gondolatban, hogy másnap a kaiddal és lovasaival a gazellákat ismét felleleudjük. Kevéssel ezután egy hubara túzokot (otis lnibara, arabul „chbar" többes számban „ehbarah") pillantánk meg. Itt már nem birtuk magunkat visszatartani, minthogy a lmbarát könnyebb löni a gazellánál; nem félénk, de igen gyorsan fut, gyorsabban a mi túzokunknál úgy : hogy gyalog nem lehet utóiérni; lapulva s behúzott nyakkal jár a balfali között, hol az ember ha gyalog van nem láthatja, de lóháton felülről nézve követheti s felrepülésre is bírhatja. 30—40 lépésnyire bevár. Barátom s én feléje tartottunk s ez előbbitől nem messze fel is repült, de épen lova előtt és olly alacsonyan: liogy barátomnak előbb fordulnia s azután megállania kellett , mialatt a szárnyas már nem volt egészen közel, de még mindig lőtávolban; azonban lövést — sajnos »— nem kapott. Tizenhárom óráig tartott fárasztó út után, valahára elértük a kaid duarját, (több 10*