Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-03-30 / 9. szám

130 _ Épen midőn a hajtók körülbelől a hajtás közepén hallatszának, történt egy lövés, mit fájdalmasbőgés követett, utána egy második, harmadik és negyedik lövés, mire minden moraj megszűnt, és egy iszonyú medve fekvék elterülve előttünk. E sorok irója több vadásztársával együtt szép jelenetnek volt tanúja : ugyanis, Sztáray Viktor gróf magához engedé jönni a medvét nyolcz lépésnyi távolságra, ekkor reá lőtt s a szörnyű állat elesett ugyan, de pillanat alatt két lábra ágaskodék és már alig volt három lépésnyire a hírneves lövőtől, midőn ez a legnagyobb hidegvérrel másodszor is reá siité fegyverét, mire a már halálra sebzett medve bőgve e sorok irója felé látszék útját venni, ebben azonban megakádolyozá a nevezett vadásznak jól irányzott harmadik és negyedik lövése, mellyekre végkép összerogyott a hat mázsás vad. Több régi gyakorlott vadász állítása szerint illyen medve vidékünkön leggyérebben található. Színezete: sárgabarna fej, fekete kis fül, egész testén bámulásra méltó finom fekete szőr, mellynek mindenik szála ezüstfehér színbe végződik. Hogy többször találkozott már lövészekkel, bizonyitá a hullájában talált három golyó és hét futó. Az eredménydús vadászatot szokás szerint víg lakoma követé. Az álladalmi erdőségben tartott vadászatok alkalmával egy felvigyázó kétszer volt szerencsés öt nap alatt medvével találkozni, és mindkét ízben majdnem mesés módon a felbőszült állatoktól megmenekedni. Egy vadászat alkalmával a medve őt keresé fel csendes állásán; nem akarván nagyon kegyesnek látszani, rá lőtt a medvére és meg is sebzé azt, de a haragra gyuladt állat két lábon neki rohan és már majd művészetéhez a fodrozáshoz fogott, midőn a felvigyázónak sajátszerű ötlete a dolognak más fordulatot adott. A mint t. i. a medve nagy boszúsan feléje közeiedék, ő vállán csüggő köpenyét dobá reá s míg ezt a medve mérgesen diribről darabra szaggatni ügyekvék, azalatt az újonnan felélő vadász tova iramlott és igy játszván ki a medvét, közmegelégedésre vadásztársai közé jött, kik a vele történteket hinni alig akarván, állására menének s itt az előadás valóságáról meggyőződének, mert az egész köpeny helyett csak imitt amott találtak egy-egy foszlányt. Otödnapra ismét vadásztak medvére, és a már most köpenynélküli vadászt újra egy más medve szerencsélteté látogatásával, de ezzel már hamarább járhatott volna pórul, ha szomszédjai nem lövik le róla a medvét. A szerencse fia elállván a számára hagyott helyet, alig időzék ott pár perczet, midőn egy roppant nagyságú állatot lát maga felé közeledni. Nem sokat tétovázva reá lőtt a medvére, de nem találván azt halálosan, egyszerre csak azon veszi magát észre, hogy a félelmetes állat két lábon határozottan felé tart. Ekkor elkezdett szaladni, a medve azonban hamar utóiérte, egy lábütéssel földre teríté és a mint már a lövész alatta fekiivék, felhagyott szokásával s nem lábbal támadá meg áldozatát, hanem fogaival vagyis inkább Ínyeivel kezdé annak karjait marczangolni. Zaj történvén a hajtásban, szomszédjai összefutottak és rajta lövék agyon a mérges vén vadat. Későbbi megvizsgálás folytán kiderült, hogy a medve már oly vén s fogzata annyira lekopott volt, hogy ínyeiben maradt csonka fogaival nem nagy kárt okozhatott. Mindamellett a szerencsés lövész ideggyöngeségbe esett és négy napig folyvást a medvéről beszélt félre, mit a pórnép eleinte örülésnek tartott s esak hosszabb idő múlva lehete a való-