Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-02-20 / 5. szám

Hogy tehát az itélet alapjául szerintünk alkalmazandó elvet megértessük s annak tökéletesbségét az ottan alkalmazott felett kimutathassuk : elsőben is constatiroznunk kell azt, mit kell a jó agár nevezete alatt érteni? Mi erre nézve igy vélekedünk : jó agár az, melly a maga erősebb osztályú nyulát is a kiindulástól fogva — nem hebehurgya módra, mint a kezdetben sebes de ki nem tartó kutya szokta — az elfogás utólsó vágásáig mindig kellő sebességgel és erővel éri s akárhányszor futótársa meghibázik — nehogy a nyúl kinyúlhassék — a késedelmezöt mellé rohanva megelőzi s a nyúlat, mintha reá repülne, nemes ösztönével megsemmitni akarja is, tudja is, bárba annak elfogása életébe kerülne is. Már ba az igy futó és fogó kutya teszi a jó és szépen hajtó agarat : akkor az agarásztársaság elitélési szabályaiban fennálló elv mellett az illy általunk egyedül jónak tartott agarat nem eszélyes dolog dijra futtatni. A melly agár a fönebb leirt módon szokott hajtauí, az öt vagy hat egymásutáni illy futást január havában s kivált erősebb nyálakon — mellyeknél társa keveset segit — ki nem birhat. És innen következik, hogy midőn két vagy bárom illy erős hajtáson — melly azonban az előtte futó nyúlnak életébe kerül — erejét tökéletesen kimeriti, azon fenmaradt más agárral vettetvén ismét össze, melly vagy szemcsaló sebességének, vagy gyöngébb nyúlkelésnek köszönheti fenmaradását, kimerítve tehát épen nincs : a kimerített erő többé futni képes nem lévén megáll ; mig társa, a tökéletes nyúlfogó erővel nem is birt szemcsaló, kergeti ugyan a nyulat egész a positióig, de azt soha bozzá nem közeledve veszti el. A biró csak a párhuzamos futásból indúlván ki, azt fogja Ítélni, bogy a megállott agár vesztett s az elfutó, de nem érő nyert. --Ez hát uraim az, mit mi hibás Ítéleti eljárásnak ismerünk. Melly bíráskodás következtében, legtöbbször a billikomot nyert agár provocáltatik s gyakran a helyesebb Ítéleti elvek mellett le is veretik. Mi tehát azt hiszszük, sokkal helyesebb s igazságosabb dolog lenne a jobb agár megítélése alapjául nem azt venni, hogy a fennmaradt agarak maguk társait levervén, mint fogják bekísérni az utólsó hatodik nyulat positiójába ; mert ez sem a tehetséget, sem a szépen hajtó nemes viseletet ki nem tünteti, legfelebb azt láttatja a nézővel, hogy az egyike nyúlkergetéshez szokott s a napi futásban inkább a szerencse, mint erős bajtásokbani kitüntetés után fennmaradt agár, nem érő erővel vágtat a nyúl után : a másik pedig a rogyásig való érés tulajdonával biró, és nem szerencse- hanem előbbi szép és erős futásai miatt méltán fennmaradottnak talált, kimerített erejében inkább állva nézi a mellőle ellabétolót, mintsem kergesse azon nyúlat, mellyet érez hogy többé elfogni nem képes. ítéljük meg az agár jóságát azon combinatio után, melly az egész napi futásokbani erökimutatásból eredő jobb meggyőződésre vezethet; vagyis az addigi futásokból moudjunK áment, még minden párjával futó nem csak kergeti, de szépen érve meg is fogja az előtte menő nyúlat. Csak igy tűnhetik ki s jutalmazható a valódi érdem, mellynek az efféle pályafutások egyedüli czéljának lennie kell. Többször mondtuk, hogy az a jó agár, melly az erős nyúlat is szépen érve forgatva megfogni képes. A melly futó agár tehát a vetélkedés napján illy en nyulakon tünteti ki magát, az mutat tehetséget és jóságot, nem pedig az, mellynek a véletlen gyönge vagy