Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-02-20 / 5. szám

72 Wesselényi születve volt lovasnak és vadásznak. Mellyekben apja által 5 éves korában már gyakoroltatott : lietedik évében izmos farkast, nyolczadikban szarvast és vadkant lőtt. S ha csak egészsége engedte, soha sem volt ollyan napja, mellyben több lövést ne tett volna, hogy a szakadatlan gyakorlat által jó lövéséből ki ne jöhessen. Hanem a lövés­ben magát kiki csak egy bizonyos fokig tökéletesítheti, az egyik koráb­ban másik későbben éri el lövése culminátióját, de azon tul akármi nagy erömegfeszitéssel sem viheti. Gr. Kornis Gáspár kitűnő pisztolyász az 50-ik, én magam a 32-ik, Wesselényi 12-ik évében értük el lövésünk maximumát, a min túl soha sem vihettük. Ez állitásom az első pillanatban szembeszökőnek tetszhetik, mert a gondviselés bölcs eljárása, vagy is az ember fokonkénti tökéletesülése elleni szint látszik magán hordani. De nem az : tudományt, művészetet, testi gyakorlatokat vas szorgalom mellett lehet a tökély mind nagyobb és magosabb fokára hágtatni ; a lövést is igen egy bizonyos fokig, de azon túl nem. Okát nem birom kimagyarázni, de utalok a tapasztalás iskolájára, a melly bizonyosan a legjobb próba. Wesselényi nagyon sokat és kitűnve vadászott : többet mint kortár­sai. Az erdélyi nagyon sok vadászaton kivűl őszönként kijárt az osztrák, cseh, morva s magyarhoni nagyszerű vadászatokra. Fellengö lelkülete a csekélyebb tárgyat kevés figyelemre méltatta. Vadásznaplójába is csak a nagy és nemes vadat jegyezte fel, az aprót fitymálta : de később megbánta mulasztását, mert bámúlatos mennyiséget mutatott volna fel. Egyebek közt gr. Kollonicznak pozsonymegyei kör­vadászatán egy napon 105 darab nyulat lőtt. Többet, mint erdélyi vadász­társainak egy része egész életökben. Az általa lőtt nemes és nagy vadak száma is tetemes : 46 farkas, 220 szarvas, 262 vaddisznó és 45 dámvad halála áll naplójában följe­gyezve, mellyeket különböző időben és helyen ejtett el. Szarvast, vaddisz­nót és dámvadat részint a szabadban, részint a maga és mások vadas kertjében. Ez is akkora mennyiség, hogy a farkast kivéve, ennyit az er­délyi egykorú vadászok mindössze sem tudnak felmutatni. A ki e nagy számon kételkednék, meg kell jegyeznem, hogy Wes­selényi annyira igazmondó volt, hogy soha, bár tréfából sem ejtett ki olly at, mi igaz ne lett volna.

Next

/
Oldalképek
Tartalom