Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-12-30 / 36. szám

591_ nek leírását nem tartom szükségesnek. Minél inkább északfelé megyünk , az evetnek szőre annál finomabb és lialoványabb szinti ; hátán kékes szürke, hasán s néha az oldalok egy részén fejér. Amerikában szintén, minél tovább megyünk észak felé, annál feltűnőbb a fenn leirt különbség. A selyemevet ép ollyan mint bármelly más, csakhogy a legértékesebbnek oldalai sárgás fejér színt viselnek, melly rész az irhából rendesen kivágatik s az azután egészen fejérszürke marad. Az Oroszhonból évenkint szétküldött selyemevetek számát két millióra teszik. A hörcsök a franczia természet-rajzokban mint „marmotte d'Allemagne" (némethoni morga) van feljegyezve. Leginkább is Németföldön és Elszaszban tenyészik ; hossza 7—8 hüvelyknyi, színe hátán vörösös szürke, hasán fekete s torkának két oldalán fejér foltjai vannak. Igen csinos tekintetet ad, lia több illy bőr van összevarrva, bár szőre se nem finom se nem fényes; e bőr igen közönséges s utasöltönyök prémczésére, valamint lábtakarók és szőnyegekre fordíttatik. A hörcsök igen falánk állat s a vetéseknek nagy ellensége, földalatti lakába nyáron összehordja a gabonát rakásra, hogy abból télen kedve szerint táplálkodhassék. Elszámláltam azon állatok nevezetesebbjeit , mellyeknek öltönyeinken díszelgő bőrét a sport soha meg nem szűnő tevékenységének köszönhetjük s most fordítsuk tekintetünket egy más kelme felé, mellyet nem a sport szerez meg, de a melly az esőben és hóban, sárban és porban, júliusi forróságban és januári fagyban egykint müködö és éjjel nappal a szabad ég alatt tanyázó sportsmaneknek, mindig nagy kényelmére és hasznára van : ez a kautsuk. A kautsuknak használatát a gyakorlati angolok, kik a jó ízlést a kényelemmel nem csak párosítani, de igen helyesen azt ennek, ba kell alárendelni is tudják — kapták fel legelőbb is, mert a kautsukból készült öltöny nemcsak a hidegtől óv meg, hanem az esőnek s bármi más nedvességnek is ellentáll. Ez anyagot, melly jelenleg már átalános használatnak örvend, a XVIII-dik század eleje táján kezdék ismerni; először is Dél-amerikából hozatott mint ritkaság s nálunk csak annyit tudtak felőle, hogy a növények országának szüleménye, mindaddig, mig 1735-ben a franczia tudományos akadémiának egy küldöttsége Dél-amerikába ment e világrész tanulmányozása végett. E tudós férfiak itt több, a természetrajzhoz tartozó, előttük még ismeretlen tárgyakat fedeztek fel s ezek között magára vonta figyelmüket a kautsuk is. Keresték tehát eredetét, s végül találtak Quitoban egy fanemet, mellyet a bennszülöttek „heve"-nek hivnak s melly a kautsukot adja. Ezen fákból az év különböző szakaiban bizonyos tejféle, mézgás folyadék szivárog ki, melly folyadék a légre tétetvén, iz- és szag nélküli fejér szinti szilárd anyaggá válik. Midőn a kautsuk hozzánk kerül, akkor sziue már fekete, mert a megszárítás által e színt veszi fel. A szárítás legegyszerűbben úgy történik , liogy e folyadék agyagból készült lemezeken teríttetik szét, hol azután erősen megfüstöltetik ; ha a legelőször kiterített folyadékréteg már megsárgult a füsttől, reá kenetik még egy, és azután ismét egy s e mézgás nedv igy rétegenkint elterittetvén, mindig jobban szilárdul, mig végre, midőn már kivánt vastagságát a kautsuk elérte, a füstöltetés megszűnik.