Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-11-30 / 33. szám

542_ Eleinte réteken nyargaltam, jobbra-balra sürü erdővel benőtt halmok emelkedtek ; különösen sok som és barkóczabokrot láttam, mellyeket óriási vadszőlő futott körül, e növény itt átalában olly buján tenyész, hogy még a legmagasabb tölgyek csúcsára is fölkuszik. Találkoztunk több csapat skupstinataggal is, kik Kragujevátzba mentek a skupstinára. Szép alakok, festői öltözetekben, hosszú, többnyire szőke bajuszszal, övükben pisztolyokat és yataganokat hordtak és vörös szerezsán köpenyekbe voltak burkolva. Első állomásom, hol lovakat váltottam, Batotskina volt, Öt órányira Kragujevátztól. Ez kis falu, melly mindössze mintegy 30 házból vagyis inkább 30 nyitott boltból áll. Ott egy ló már készen volt tartva számomra, tatárt is váltottam és siettem a legközelebbi állomás felé. Ezalatt az idő beborult, erősen esni kezdett és a dombokat és fákat elborító köd országos esővel fenyegetett ; sürgetnem kellett tehát kis postalovamat, nehogy a sötétség utóiérjen az erdőben. A legközelebbi helység Rátsa volt, mintegy 3 órányira; itt már több bolt és egy új templom is van. Innét Haszán-Pasa-Palánka 3% órányira fekszik. Már itt a rosz ut ismét előállt, folyvást erősen esett, a puha föld egészen át volt ázva s az utak csaknem járhatlanok voltak, ugy hogy mindig lépést kellett mennem. Számtalan bolgárokkal találkoztam , kiket fehér fezeikről lehet megismerni. Csaknem valamennyinél volt kapa vagy egyéb eszköz, és most, a végzett munka után csoportosan mentek haza sikjaikra. Az erdőben elszórva számtalan czigányt is találtam, kik azonban egészen ellenkezőleg a mieinkkel, nőstől és gyermekestől azonnal elfutottak. Roppant számmal vannak. Egész táborokat láthatni piszkos sátorokból. Haszán-Pasa-Palánka előtt épen borzasztó volt az út. Egy folyó kiáradt és elborította az utat. Sártengeren kellett keresztül gázolnom s mindig attól lehetett tartanom, hogy kis lovam elsülyed. Ehhez járult még, hogy felhőszakadás támadt és egészen besötétült. Alkonyatkor a lég is hüs kezdett lenni s én teljesen át voltam ázva. Végre egy töltésre értünk, melly nagy kövekkel van kitalajozva, — még a törökök müve—aztán egy rétre,hol az országos vásár romjai, félig Jbedült lombsátorok, látszottak még. Egy illyen sátorban hat szerb ült a tűz körül, és vacsorájukat késziték. Ezeket kérdeztük meg, hogy milly messze van még a helység. Később kisült, hogy nem volt tovább öt percznyi távolságnál, de a sötétség miatt semmit sem láttunk. Nagy örömmel tértem be a helységbe, hol már vártak reám, és azonnal elszállásoltak a polgármesterhez, vagyis inkább falu birájához , kit itt Kmelnek hívnak. Rögtön belefeküdtem ágyamba, melly egy hosszú lóczán volt elkészítve, több egyén jelent meg, kik ruháimat kivitték megszáritni, házigazdám egy csésze pompás fekete kávét és csibukot hozott s nem sokára elaludtam. Másnap az idő nem volt jobb, folyvást esett s miután néhány polgárral megismerkedém, tovább utaztam; kis török lovam s a nyereg pompás volt. Söt helyenkint vágtathattam is, bár a legelő úgy nézett ki mint egy mocsár. Ugy hiszem nincs kellemesebb érzés, mint ismeretlen országokon gyors futásban keresztül sietni. Minden mit látsz uj előtted, és kevés kilátásod van, hogy ismét meglássad valaha, minden fa üdvözletet int feléd távolról, és te is igy felelsz neki : „Isten veled mindörökre!" Talán ezen érzés a nomád élet bübája, melly nem tűri meg az egy helyen maradást, vagy ez tizi a czigányt, hogy ne tudjon megtelepedni.