Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859
1859-11-30 / 33. szám
537 tavakat lakja és a rétközi hozzáférhetlen szigeteken tartózkodik ; a vadruczák egyes fajait elősoroltam már másutt, ezeknek minden nálunk ismeretes faja a búvárokkal (Säger, Mergus) együtt, jelesen a búvárlúddal (Gänsesäger, Mergus merganser), a kára (kárakatna) búvárral (Taucher, M. coly tubus), búbos búvár (langsclmäbliger Säger, ordin. Meerrache, M. serrator), apáczabúvár (weisser S., M. albellus) és nyilfarku b. (Pfeilschwanz, M. minutus) kisebb nagyobb foltokban állandóul beköszöntenek minden tavasszal. Az itteni vadászatoknál két sajátságot kell megemlítenem. Nyáron, midőn a vizivad lobos és a fióklibák a tavak széleit övedző nádcseretekben lappangnak, hozzájuk ugy férhet a vadász legsikeresebben, ha egy két emberrel a cseret szélét zavartatja, maga pedig mennyire lehet, többedmagával a tó szélén foglal helyet egy jól elrejtett ladikban. A zörejre vizbesiető és fölrepülni nem tudó vadlibával aztán könnyű elbánni. Sokkal nehezebb a lobos és fiókruczát kapóra keríteni, melly igen jól és sokáig bukik és úszik a viz alatt, lllyenkor szoktak aztán sok helyütt érdekes vizivadászatot tartani, — még pedig kopóval. Az apróbb sással benőtt nyíri tavakat körülállván a vadászok , bebocsátják a kopókat a vizenyős sűrűbe, hol néhány rucza a tavasszal költött, az illyen hajhászathoz szokott kopó csak olly ügyesen bajt és vakog, mint ha futóvadat nyomozna. Csak hogy itt természetesen nem orrával, hanem szemével kiséri a vad nyomát. Mihelyt megpillant néhány , a sűrűben búj káló ruczát, sebesen nekiiramodik s nagy robajjal kergeti a tó széle felé, hol a menekülni akarókat a vadász elejtheti. Láttam olly kutyát is, melly az előtte hirtelen elbukó ruczát nagy türelemmel lesé, míg ismét másutt a viz szinén fejét ki nem dugta. Mert lobos állapotában a vizivad nem tartatván fel evező- és kormánytollai által, majdnem egész testével a vízben van s abból csak a feje látszik. Nem tudtam megállani a nevetést, midőn Indíts , Yerbung, Rajkó s más nevii kopókat a vizi növényzet által gá tolt s annál türelmetlenebb hévvel a vízben előre lubiczkolni láttam és annál inkább tanultam becsülni a nyíri kopófajt, melly önoktából egyiránt hajtja a farkast, rókát, nyúlat és vadruczát. A vizsla is könnyen bele okik az illyes ruczafogdozásba, azonban ugy hiszem, hogy illyes gyakorlat nem válik hasznára, és miután illyenkor maga előtt futó vagy úszó vadat üldözni kénytelen, könnyen feledi legfőbb kellékét a vadmegállást. A nyíri vadászatoknak különben azon kellemes oldaluk van, bogy 83*
