Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-11-20 / 32. szám

529 nagyobb gyönyörűségére. Midőn az állatok künn vannak, mindkettő öl s akkor egy áldozat helyett több esik el. Láttuk egyszer tizenhét ökör hulláját, mellyet igy megöltek tiz perez alatt, és nem nyúlt hozzájuk egyik sem, hanem a tizennyolczadikat elvitték a patak partjára és ott fölemésztették. Az is megtörténik néha, hogy a himoroszlány, az éhségtől ösztönöztetve, korán fölkel és őrhelyére megy, hogy ne vesztegesse az időt haszontalan kereséssel. Egy legelő ló, borjú a csordában , a sátrak mellett kutyákkal játszó szamár, kicsi nyúl, szoptató teve, eke elé fogott bikák : minden egyenlően jó neki. Ezen előzmények után nem kell hinni, hogy az oroszlány lakomájaután visszatér rejtekhelyére és lefekszik. Nincsenek-e a síkokon túl más vidékek, mellyeket látni és ismerni akar? Nem hall-e távolról orditást, melly mintegy hivni látszik őt ? Fölemelt fejjel, lebegő sörénynyel, és biztos léptekkel megy az emberek által csinált uton, mintha ezen ut számára készült volna. Ez egyik kivételes szokása az Atlasz oroszlányának, és az ember iránti megvetéséből, javainak mértékletlen használatából merítettük a módot, melylyel reá vadászunk , és melly szerintünk a többi vidékeken használhatlan lenne. Nem emlitve az időt és fáradalmakat, mellyekbe különös adataink megszerzése került, térjünk át a vadásztérre. Egy, aljától csúcsáig erdővel benőtt hegy állelőttünk: egy oroszlány van benne, mikép találjuk föl? Ha ugy tetszik ismerkedjünk meg együtt a vidékkel, és csakhamar megtudandjuk, mit kell tennünk. Menjünk végig a sikság szélén és számoljuk meg az erdőbe vezető ösvényeket : egy, kettő, három ; és mi csak ketten vagyunk. Járjuk be ezen utakat, és lássuk, mellyiken szeret az oroszlány legjobban végig menni, midőn hazulról eltávozik. Itt régi nyomok vannak, emitt már ujabbak: erre jött ma reggel ; ez elég, kevéssel az éj beállta előtt itt fogjuk várni az erdők királyát. Már homályos van és még semmi se mutatkozik. Azonban, kissé fölebb, az ut mentében zaj támad. Közeledik, itt van, egészen mellettünk; innét is hallom verni önnek szivét. Rajta ! rajta ! uralkodjék ön jobban idegein, vérén, különben osztani fogja ön a tegnap megölt ökör, vagy tegnapelőtt megemésztett teve sorsát. Lássa ez csak hyéna. Hagyja tovább menni. Most már kissé nyugodtabb ön. Jól van. De hallja, a duarok lakói és a kutyák nagy zajt ütnek a völgyben. Yalószinüleg az oroszlány más ösvényen jött. Mint ordit ; már mindennek vége, elvégezte lakomáját és sétálni megy emésztésül. Miért várjuk itt, holott nem is tudjuk bizonyosan valljon visszatér-e, sokkal jobb lesz, ha fölkeressük, mikor még hangja tudósít hollétéről. Igy tanultunk magunk is, igy vártuk az oroszlányt tizenkét év óta — járt ösvényeken; igy követtük vagy előztük meg őt, midőn arra méltatott, hogy hatalmas hangjával vezéreljen bennünket ; és a hosszú álmatlan éjjeleken, mellyeket járásban vagy várásban töltöttünk — ezen éjjeleken találtuk meg egy probléma soká keresett kulcsát. Egyedül állva szemben a két Atlasban tartózkodó száz oroszlánnyal, mikép lehetne legyőzni mindezen szörnyetegeket? mikép lehetne megfelelni mindazon fölhívásoknak , mellyeket száz különböző helyről intéztek hozzánk naponkint, a veszteségeik súlya alatt kétségbeeső néptörzsek ? Maga az oroszlány tanított meg azon