Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-10-30 / 30. szám

500 leebb száiiítassék, eleget tenni nem lehet, mert különben az elkerülhetlenül szük­séges költség fedezve nem volna ; illy alapon azonban a társulat a meglévő 15 tag­gal is bizton fennállhat. — Minthogy azonban kevesebb a tag mint az előleges szá­mítás alkalmával, határoztatott : hogy mindaddig, míg azoknak száma nem szapo­rodik , minden taguak jogában áll a társulati ménlovakkal 5 kanczát hágattatni, holott eddig csak 4-re volt joga. V. Felhozatván azon körülmény, miszerint a társulatból 3 tag ki akar lépni, határoztatott: bogy mintán a társulat a történt aláírások alapján alakúit, nem enged­heti el az illetőknek az általok kötelezett fizetést ; hogyha azonban az illető tagok az általok kötelezett 200 pgö forint helyett a többi tag által eddig befizetett 150 pengő foriűtot a társulati pénztárba lefizetik, akkor a társulat őket további kötelezettsé­geik alól fölmenti. A pénztárnok bízatott meg az illetőket a közgyűlés ezen határzatáról értesíteni, olly formán, hogy ba ennek eleget nem tesznek, az általok kötelezett összeg az aláírási iv nyomán törvényes úton fog behajtatni. VI. Habár az idei esztendőt a hosszas szárazság miatt zsinórmértékül venni nem lebet, mégis a tagok nagyobb része oda nyilatkozott, hogy jó volna a ménes számára más legelőről gondoskodni, miért is megbizatott minden tag a ménes szá­mára alkalmas legelőt keresni s ba ollyast talált, azt az igazgatóval tudatni. VII. Az idei legeltetésre és még hátralévő befizetésekre nézve határoztatott, hogy a lovak, ha az idő engedi, november 15-kéig künn maradjanak s hogy a fübéri tartozás a lovak hazavitele előtt befizetendő, a miről az illető lótulajdonosok lapok útján értesitendők. VIII. Megbizatott az igazgató a ménesmester számára utasítást dolgozni ki, meliyben annak a tagok iránti kötelezettségei tisztán ki legyenek fejtve, s ezt a jövő közgyűlés elé terjeszteni — A kezelése alatt lévő beteg lovakra nézve határoztatott, liogy zab és széna nagyobb mennyiségben fog számadása alá kiadatni, gyógysze­rek beszerzésére pedig neki a társulat pénztárából 100 forint előlegeztetik. Mind a takarmányt, mind a gyógyszereket, előre meghatározandó áron azon lótulajdono­soknak rójja fel, kiknek lovait ápolja. IX. A jövő közgyűlés határnapjáúl december 20-ika tüzetett ki Török-Szent­Miklóson. A közgyűlés ezen határozatai folytán alulírott megbizatott következő felszólítást tenni közhírré : 1. Hogy mindazon földbirtokosok vagy bérlők, kik Szolnokmegyében 300—400 holdnyi lónak alkalmas legelőt több éven át a társulatnak haszonbérbe átengedhet­nek , szíveskedjenek erről és a feltételekről alólirottat értesíteni. Több ajánlatnál azon legelő fog tekintetbe vétetni, melly leginkább a megye központján van. 2. Felszólíttatnak mindazon lótulajdonosok, kiknek lovai a közös ménesen vannak, hogy azok hazaviteléről annak idején rosz idő beállta előtt gondoskodja­nak, legkésőbb pedig november 15-ikéig azokat elvitetni szíveskedjenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom