Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-10-20 / 29. szám

474 hegyre, ezt maga a lövész illessze fel akkor, midőn már a nézők környezetén kivül áll. Ezen óvatossági rendszabály mellőzése nem egy balesetnek volt már okozója— Tegyük fel, hogy a lövész tökéletesen tud már a szerszámcsappanással bánni s menjünk át a pistoly agyának megmarkolási módjára. A pistolyt erőteljesen, szilárdan, de erőltetett fesz nélkül kell aként tartani, hogy a marok s az ujjak az agyra mérsékelt nyomást gyakoroljanak ; a kar feszítés nélkül nyújtandó ki, a kézcsukló nyugodt s az ujj mozdulata a válltól származó legyen; a mutató uj a kengyelen nyugodjék, hogy kellő simulékonysággal birjon a ravaszra bocsátkozni s erre a második izzel folytonos lassú nyomással nehezedni ; a hüvelyk az agy felrészén fekszik s a többi három ujj a pistoly fogását alólról aként keríti, hogy a marokkal ismét egyesüljön. Ha a fegyver nincs eléggé szilárdan tartva, ha a kinyújtott kar nem képez tompa szögletet, *) ha az ujj a csuklótói s nem a válltól veszi a feszítő erőt : akkor a légy az irányzékrézsből mindig ki fog térni. Ha magának az ujjnak vagy a kézcsuklónak feszítő erejét akarnók alkalmazni, az izmok hamar elfáradnának s a kéznek ollyszerü reszketése állana be, melly a lövés pontosságát gátolná. Ki mutató ujját ugy helyezi a ravaszra, hogy ez az ujj első ize alatt van, annak nincs elég ereje a ravaszt lassn egyenlő feszítéssel a kéz mozdulata nélkül elnyomni, mert az izmok nem képesek a kivánt nyomást vonaglás nélkül véghez vinni. A szerszám lecsappanása után nem szabad a pistolyt azonnal lebocsátani, hogy a tárcsára nézzünk : hanem néhány másod perczig nyugodtan a czélzási helyzetben kell maradnunk, mi által a mozdulatoknak bizonyos nyugodtsága válik sajátunkká s ez a sikerre nézve igen kívánatos. 3. A czélzds. — A czélzás a fegyvernek a czélpont irányába szegezése. Jól czélzott lövés az, mellynek golyója a czélpontba vágott; ellenkező esetben, feltéve? hogy a pistoly jól volt töltves jó mivü legye jól van alkalmazva, a lövő roszul czélozott. A gyors czélzást, vagyis a légynek az irányzékrézsbe s igy a kellő irányvonalba való gyors hozását csak liosszu gyakorlat utján szokhatjuk meg. A czélzás következőkép történik : " „A fegyvert lehetőleg fekirányosan a czélpont irányába emeljük, ugy hogy ez utóbbit az irányzékrézsen át láthassuk, ekkor aztán a czélpont alatti legyet szintén az irányzékrézsbe hozzuk." E módon a czélba veendő tárgyat folytonosan látjuk, ezt a cső végén megtartjuk, szemeinkkel kisérjük ha mozogna — sa kedvező pillanatot az elsütésre felhasználhatjuk. Ha ellenben először a legyet akarjuk a czélnak irányozni, annak vagyunk kitéve, hogy mig az irányzékot kellő színvonalra emelnök, fegyverünk sülyed s az irányzatot elvesztjük. Hogy jól czélozhassunk, a pistolynak fekirányos tartására kell szoknunk ; ezenkívül arra kell törekedni, hogy az irányzékot gyorsan tudjuk helyreigazítani, ugy t.i., hogy az irányzékrézsben fekvő légy rögtön a czél vonalon legyen. Nem ajánlhatjuk eléggé a lövésznek azt, hogy ezt a szabadban és a szobában egyiránt gyakorolja s a világosság kttlön*) Ezt nem tartjuk lényeges kelléknek annál, kinek mind karja elég erős kinyújtva sem remegni, mind szeme elég éles a legyet nagyobb távolságról is kivehetni. Legjelesebb lövőink egyike is egészen kinyújtott karral lő.