Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-09-30 / 27. szám

446 megvallom, hogy e szokást magam is követtem sokszor a nélkül, hogy okát vagy hasznát ismertem vagy tapasztaltam volna, söt néhány más az efélékben jártas embert is kérdeztem már s egyik sem tudta azt nekem megmondani. De ha hasznát nem tudjuk is, annyit mindenesetre tudunk, hogy nem árt, tehát bátran követhetjük. Izzasztás után legalább is 3—4 óráig a lónak vizet adni nem szabad s az eledelben is beérheti addig azon kis szénával, mellyet neki mindjárt a megérkezés után adattunk. Az is igen bevett szokás, hogy a lovat azon izzadt nedves állapotban a mint valamelly erőltetett futás után megérkezik, szalmával azonnal dörzsölik. Én ennek semmi okát sem látom, sőt azt mondhatom róla, hogy ártalmas, mert a vér, melly úgyis felhevülve s rendkivüli tevékenységben van, ez által még inkább ingereltetik s a ló a helyett, hogy megszáradna, még többet izzad. A dörzsöléshez akkor kell fogni, mikor a ló szőre már megszáradt s vére megnyugodott, mert ezáltal igy a vért elemi forgásába hozzuk, azt ismét a testen egyarányban elterítjük s a felszinen a ráragadt port felizgatjuk, mit azután róla a kefével leszedünk. Legfelebb azon helyeken szabad a lovat azonnal dörzsölni, hol a nyereg és a terhelő szijjak voltak, hogy a szorítás által után megmerevedett ereknek és inaknak új életet adjunk. Ha a lovat baj éri, nem kell azon mindenféle kurozsolásokkal bíbelődni, hanem ha a hasznos gyógyszereket nem ismerjük, a baj orvoslását gyógykovácsra vagy baromorvosra kell bizni. Midőn e néhány eljárási szabályt leirtam, épen nem vala szándokom azokat útmutatásul adni elő , mert sokkal kevésbé terjedelmesek, minthogy velők már beelégedhetnénk ; hanem inkább ezen, csak néhány esetre szóló rendszabályok által azt akartam megmutatni, hogy a lóval is lehet rendszeresen óvatossággal bánni. Ha minden eljárási szabályt akarnánk közölni, arra kötetek kellenének s igy ezeket nem hirlapi czikkbe, hanem önálló műbe kellene foglalni. E néhány szavam pedig szintén nem szól hazám egész lótenyésztő közönségének, mert tudok istállókat Magyarországon, mellyek valóban a legügyesebb tapintattal vannak elrendezve s ba oktatni akarok, e szándokom csak azokat éri, kik lovat tartanak ugyan, de a ló hasznos volta őket nem serkenti ez állatfaj emelésére és terjesztésére s kik tulcsigázott követelésekkel és e felett még hanyagsággal is rontják leghivebb szolgájukat. A lovat más kedvezőbb szinben (úgy a mint az csakugyan van) kellene állítani a nagy közönség elé, nem mint törni, koptatni és elnyüni való czikket, hanem mint nagy haszna s csodálásra méltó tulajdonságai miatt jeles és nevezetes állatot ismertetni meg, ha arra akarunk törekedni, hogy lovainknak a nagy közönség kezében lévő faja emelkedjék. Petheő Dénes.