Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-07-10 / 19. szám

319 Ebeik egyetlen nálunk ismeretes fajhoz sem hasonlítanak ; feketék, hegyes orrúak, ragyogó szemük értelmességre mutat, mit az is bizonyít, hogy a lakók gyermekeiket is reájuk bizzák s ezek ringatására betanítják. Vadászati tekintetben azonban a mi vizsláinkkal nem mérkőzhetnek, legalább egyet sem láttam, melly a vadat jól állana ; mint vadűzők pedig nagyon közepes gyorsasággal bírnak. Julai kutyája két császármadarat vervén fel előttem, én kettős lövéssel mind a kettőt lelőttem, nagy csodálkozására a honosoknak, kik mindig egyes golyóval lővén, nem tudják mit tehetni seréttel. A lövés megbámúlása után a sziriánok igy kiáltanak fel : „De lia a mi fegyverünk is illy nagyot durrannának, ezóta nem volna vadunk." Eszembe jutott ekkor a régi spanyol vadászok mondata, mellyel a tegez elsőbbségét vitatták a lőfegyveré felett: „Mata y non e span ta", öl és nem riaszt. A sziriánok fegyverének csöve olly szűk öblű, hogy nem durran nagyobbat mint egy jókora ostorcsattanás. S valóban, hatszáz golyójuk megy egy kilogrammra (1 font, 25 lat, 33 szemer), egy-egy golyó nem nyom tehát többet 22 szememéi. Fegyverük kovás puska, meliynek serpenyőjébe jóval több lőpor kell, mint magába a töltésbe. A eső benseje vonott. Golyóikat nem öntik, hanem az ónt kis darabokra vagdalják s e darabkákat * fogaik közt meggömhölyitik. Hogy aztán ez a lőporig lemenjen, a csövet megzsirozzák s kalapács segélyével verik le a golyót. E fegyverrel elég ügyesen bánnak, mert harmiucz-harminczöt lépésről egy rubel negyedrészét biztosan eltalálják; ámde ebben semmi meglepő sincs ha meggondoljuk, hogy fegyverlik végét mindig valamelly szilárd ponthoz támasztják. Első vadásznapunk végével harmincz darab vadat ejték el serét-töltéssel, a többi vadász egyenként felényit sem lőtt, miután én mindig röptében vagy futtában lőttem, mig ők csupán az ágon vagy földön ülő vadra puskáztak. En azonban egy kilogramm ónat lőttem el, mi nekik negyven napra lett volna elegendő. Midőn pár császármadarat lőttem, intének kiméljem ezen állatot, meliynek tolla értéktelen, húsa pedig megromlik e nyári időben, mielőtt vásárra jöhetne. Télen ellenben szánakon gyorsan elszállíthatok s pétervári kereskedők negyven sőt hatvan kopeket is adnak párjáért. Most — úgy mondának — vizi madarakra kell vadászni, mellyeknek tollai fontos ága a kereskedelemnek. „És a szőrbundás állatok?" kérdém. „Oh az is lesz, csak hogy nem itt a falvak közelében, hanem ide mintegy száz verstnyire, hol szintén rendes tanyáink vannak." Utam végpontján hittem magamat s ime még felebb kell az északi égsark felé hatolnom. Legközelebbi soraimat csak akkor irom, ha már első selyemevetemet elejtém. (Vége következik.)