Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-06-30 / 18. szám

305 hogy néhány év óta nagy hóban nem nyomozgatjuk se nem gyilkolgatjuk a szegény nyúlat, a paraszt pákászokat elűzzük hóban határainkról, sőt szomszéd barátaink engedelmével a környékről is. A magam agaraira nézve én elismerem, hogy ha távol eső barátomhoz menteni, kutyáimat mindig leverték, mert én mindig kiállított agarakkal érkeztem meg s czimboráim pihentjei aztán egy-két nyúlon az enyimnek elébe rohantak s tulajdonosaik tudva, hogy nagy munkákhoz szokott agaraim által sok nyúlon legyőzettetnek, retiráltak. Én ezt se bántam, tudván, hogy nehezebb engem agaraimnak kielégíteni, mint az ország minden agarászát, mert azoknak nagy része többet hisz agarairól mint a millyenek, én annyit sem ; — már máshoz kerültek, megromlottak, elhúnytak, mikor meggondoltam, hogy még is kár értük — tán jók voltak. Dics- annál kevésbé dijvágyból soha sem futtattam, de szenvedélyes vagyok annyira, hogy lia valaki ezer forintot igérne, lia kiállóm két jó agárral három mértföldnyi utam közben, hogy nyúlat ne ugrassak : nem kapnám meg az igért összeget. Az attól való félelem, hogy fáradt agaraimat majd leverik, még kevésbé tartóztat a futtatástól ; mikor én, lia legyőzetnek, magam is átlátom, hogy jobbak czimborám agarai ; nem irigylem azokat, megadom érdemöket — néha hogy örömüket megtegyem, még érdemen felül is. Kezdő fiatal agarászoknak gyakran a magaméi felett (meggyőződésem ellen) magasztaltam agarait, hogy neveljem bennük a tüzet, szenvedélyt — hiszen milly nagy öröm az az ifjaknak, lia egy tapasztalt jó hirben álló vén agarász meg van agaraikkal elégedve. Ifjabb koromban, néha most is, magam gyaláztam le legjobb s kedvesebb agaraimat, hogy barátim, kiknek szives kéréseinek ritkán tudtam ellentállani, bár pénzért el ne csalják, melly árt átallottam volna elfogadni, ka magam is agaraim nagy részét pénzen nem vettem volna, mellyek pedig majd mind azelőtt elajándékozott vén jó agaraim fiai voltak. Ha agarat czimboráimnak eladtam, mindig a legjobbakból adtam s meghagytam nekik, hogy térítsetek szárnyaitok alá minden aga rat. Engem személyesen csak a környékbeliek ismernek, a távol eső megyékbe küldött jó agaraimnak köszönhetem hát egyedül jó hiremet, új gazdáiknál t. i. nagy munkához szokott agaraim módjával pihenten futattatván, elhagyták a számítást, másra bizást, firtatást ; nem csak győzésben, hanem sebességben is leverték még az ezer aranyosakat is Szabolcsban. Más érdemes tulajdonosokhoz került agaraimnak köszönhetvén hát, hogy tudja majd minden hazai agarász létemet, megérdemlik-e hü ebeim, hogy neveiket én is közöljem : Czigány, Czifra, Badár, Kénus, Berta, Dráva, Szarvas, Huszár, Flóra Mordáj, Dáma és Tündér. Igaz embernek tartván magamat, ki kell mondanom azt is, hogy mint a jobb s legjobb nyulak, úgy az agarak is gyakran megverték söt tökéletesen le is győzték az én agaraimat ; ezt elismerem, de vigasztalnak Langviusnak ama csalhatlan szavai : non possnnt primi esse omnes omni tempore, cecidi ego, cadet qui sequitur, laus est publica. E. A. egyik legkedvesebb agarász czimborám betegségeit jó czélból (hogy kigyógyúljon) felszámláltam ; hü tanítványomat útba igazítottam, hol véleményem