Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-06-20 / 17. szám

290 dik, megeshető : hogy a csekély számú rendes tagok rosz idő, vagy fontos dolgaik miatt meg nem jelenvén, a távol eső megyékből felérkező vendégek pedig a futtatástól szabály által eltiltatván, valaki a dijt az okon fogja elkapni, bogy a futtatásra kitűzött nap előestéjén, csak maga volt még jelen. Megtörtént ez B.-Újvároson egyszer, többször nem volna óhajtható. Az agarászéletet leiró tanítványommal teljesen egyetértek abban, hogy az agarásztársaság főczéljának a legjobb agár kitudásának kellene lenni ; ez pedig, mig a mostani modorban tartatnak a dij as agarászatok, ki nem puhatolható ; mert az aranyak nem az agárnak, hanem tulajdonosának esvén részéül, igazolva lesz az : „auri sacra fames, quid non mortalia pectora cogis" s nem az lesz szükséges, hogy valakinek legjobb agara legyen, hanem csak az, hogy a gazdának legyen jó szája, másokét gyalázó magáét dicsérő szónoki tehetséggel birjon, számos ügyvédei legyenek, kiknek segedelmével az igazi jó agarakat legyüszüsködtetvén, bármi igazságtalanúl — a dijra kitűzött aranyak elnyeressenek. Igazi jó agarakkai birók, kik a dijon kivül agaraik jó hirét nevét is vesztik a közönség előtt, (melly abban a jó hiedelemben van, bogy a dijt nyert agárnak kell a legjobbnak lennie) illy eset által elkedvetlenülve, többször az agarásztársaságban meg sem jelennek, a tagok aztán (köztök az én tanítványom is) azt hiszik, hogy mivel a társaságban nem láthatók, tán a magva is kifogyott a régi jó magyar agárnak ; — vannak biz azok ha kevesen is, azért hogy nem mutogatjuk, még a műértő valódi szenvedélyes igazitéletü tagok előtt sem. Fejszét vágni nem fogok az agarászat nagy fájába (t. i. a társaság kérdésébe), csak reszelővel járok körülte, tudva, hogy életet vehetek, de nem adhatok többé, — gondos kertész módjára a tőkéket igyekszem megtisztítani a vadsarjadékoktól és oltok szelid gyümölcshozó ágakat a tőkébe, a fa derekát bemeszelem, bogy annak életerejét vesztegető férgeit fogyaszthassam s az életben maradtak kiirtását tanítványaimra bizom. Éljenek az agarásztársaságok, mert a legjobb agár kitudásán kivül még egyéb jó czéljai vannak р. о. a legkitartóbb ló s a legjobb lovas ott tűnik ki, az agarászattal együtt járó gyakori huzamos lovaglás megerősíti a testet s neveli a bátorságot, — ennek köszönhetem én is, liogy gyenge erőtelen testalkatom daczára is soha meg nem ijedtem, késő vénségemet értem s még most is hol kell többnyire elől futtatok, oda se nézvén a vénséggel járó kösz vénynek, vértolulásnak, vakaranyérnek. Hogy a lovagias agarásztársaság főczélja t. i. a legjobb agarak kiismerése sikeresebben legyen eszközölhető s ebből kifolyólag a rokon szenvedélyű testvérek ártatlan mezei összejövetele hosszabb ideig tarthasson, indítványt teszek : „hogy a társaság pénztárába begyült pénzösszeg ne az agár gazdája jutalmazására fordittassék, hanem az összegyűlt tagok szállása fizetésére, cselédeik, lovaik, agaraik tartására, sőt a vendégek kényelmére is kellene abból szentelni." Igy a távol eső megyékből megjelent agarászoknak nem kelletvén mindenről gondoskodniok, a társaság több napon át együtt mulathatna, egyesek kettősbe futtathatnának fogadásra, némellyek csekély dijt is tűzhetnének ki s a főczél, t i. kié