Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-04-10 / 10. szám

163 clen kinövéstől, kifogástól és árnyoldalaktól. Felkérlek tehát tisztelt agarász-pajtások, szólaljatok fel, hol tévedtem s igazítsatok útba velem együtt más eltévedtet is. X. X. X. A ló lába és a ruganyos vasalás. A „Die neuesten Erfindungen" czimü Bécsben megjelenő lap múlt évi 33-dik számában a lap szerkesztője Stamm tudor úr, a lólábak ruganyos vasalása megkisértéséről ezikket irt, mellynek közlését kellő terjedelmében nem tartom czélszerütlennek. Emiitett tudor iir helyesen kezdi czikkét azon közmondással, hogy „a lovaknak csak lábait vesszük" — s még hozzá teszi, hogy a lovakat használható állapotban legtovább tarthatjuk meg, ha lábaikra nagy gondot fordítunk. Ha a ló lába szenved, akkor a ló erejének nagy része s igy használhatósága is oda van. — Fájdalom, minden lóismerő tudja azt, mi kevés ló tartja meg lábaiuak épségét csak addig is, mig növését bevégzi s kifejlettségét eléri ; hányan sérülnek meg e legnemesebb részükre még fiatal korukban s ez által egész életükre csak félig használhatókká süllyednek. Ezért a ló lábának pontos ismerete és annak dajkálása legfontosabb a lótartóra nézve, valamint nélkülözhetlen az a vasaló kovácsnál, ha hivatását czélszerüen s jól akarja végezni. Kisérjük elébb figyelemmel a ló lábát s annak alkatát. Úgy találjuk, hogy az fenn magasan, elöl a mar közelében, hátul a farcsont mellett hajtható — és a mi térdiiukhöz hasonló része, még közel van a testhez. A lábnak azon része, melly a lónál az emberi sarkot pótolja, az első szabadon álló s hátra hajló csukló, — s ha ezen szempontból indulunk ki, úgy a ló előre nyújtott előlábain egy lábujjai, mit a pata képez, hasonlit azon álláshoz, mint ha mi nagylábujjunkra lépvén, sarkunkat akarnók emelni. Ez alkatrendszer által a ló különösen sebes menetre, messzi ugrásra — és húzásra van rendeltetve s ez által lebegő járást is nyer. A pata azonban ez által nagy visszapattanásnak vagy rázkodásnak van kitéve. A ló tombol s a földet keményen érinti, melly alatta dobog. Mig más állatok csúsznak s a földet csaknem észrevehetlen érintve haladnak a talajon, addig egy tömeg ügető vagy vágtató ló olly dobogást okoz, hogy azt órányira hallhatni. Ha azon pattogós mozgást nézzük, mellyel az ügető vagy vágtató ló patájával a földet érinti, azt hisszük : hogy a csontoknak szét kell törniök s meg nem foghatjuk, hogy az inak e rázkódásra szét nem szakadnak. S bámulatunk annál nagyobb, ha a lovat megvasalt patákkal kemény kövezeten szemléljük mozogni s a minden lépésnéli nagy visszapattanást észleljük. A rázkódás veszélyeinek elhárítására a természet maga két segélyt nyújtott ; 1-ör a lábak hajlékonyságával, a mennyiben az allábszárakat a patával nem köz-