Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859
1859-03-30 / 9. szám
151 i Г Vadász-adomák. IV. Mit gyónt a róka? (В. В.) Múlt év telén Ungh megye Sz. . . .e helységébe vidám társaság bajtó vadászatra gyűlt össze. Már a hajtás előtt több tréfás ötlet fiiszerezte a még együtt levő vadászok társalgását. Végre a rendező jeladására a vadászok köre felbomlott s mindenki telve reményekkel, kirendelt állását elfoglalni igyekezett. A hajtás legjavában folyt s mindenki éber figyelemmel nézett a térre, honnan a várva várt vad lenne megjelenendő, midőn B. D. úr Sz. Hubertnek egy ritka kitartó lm lovagja, ki még most is, holott a 80 évet meghaladta, a legnagyobb készséggel s fiatal tűzzel vesz részt a vadászatokban s a fiatalságnak méltó példányképe — észre veszi, hogy szomszédja a r. . . .ki r. kath. lelkész felé hátulról egy róka sompolyog. Intései sikertelenek voltak, mert lelkészünk figyelmét a hajtók felé fordítván? nem is sejté, hogy liáta megett illy szép lőalkalom kínálkozik. — A róka folyvást közeledett és semmi mozgás nem tevén öt figyelmessé, egész a lelkészig ért, kit orra előtt pillantván meg, villámsebesen fordult vissza s nemsokára eltűnt. A lelkész a robajra megfordult, de már ekkor a róka messze s veszélyen kívül járt. A hajtás bevégeztével a vigan ropogó tüz és még vígabban kotyogó kulacs ismét összegyüjté a vadászokat. Több tréfás megjegyzés után agg Nimródunk a már előre boszantástól tartó lelkészt a vadászok vidám kaczaja közt e szavakkal szólitá meg : „Tisztelendő atyám uram, mit gyónt a róka ?" Képzelhető azonban mennyivel nagyobb kaczaj tört ki, midőn lelkészünk zavar nélkül ezt feleié : „Bizony kérem nem gyónt az semmit, — református volt a lurkó, mert a tegnapi böjti nap daczára libát evett, még pedig B. . . .ban." Megjegyzendő, liogy agg Nimródunk szintén református. (B. B.) A szolgabírói vadászatok fénykorában, midőn egy intésre egész járás apraja nagyja készséggel jelent meg mint liajtó, a vadászoknak mulatságot — magának pedig a kártékony vadak pusztítása által hasznot csinálandó, — e boldog múltban mondom, Z. megyében több szenvedélyes vadász lepte el a hegyeket, a vadaktól évi adót követelendő. Egy hajtás alkalmával Sz. M. országszerte ismert és tisztelt férfiú, állására a vadászok előtt ismeretes háromlábú kis széket is vitetett. Már jó ideje folyt a hajtás — a hajtók zaja mind mind közelebb harsogott — vadászunk székét odahagyva, egy nagy fa mellett vőn állást, nagy köpenyét elhagyott székére lökve. Vadászi fellieviiléssel várta a jövőt, midőn hirtelen egy vadkant lát kibontakozni a sűrűből s mielőtt rá lőhetett volna, ez egyenesen a széknek rohan, feldönti s a rajta lévő köpenyegbe bonyolodik, kibontakozni akar s ekkor Sz. M. két golyóval üdvözli a tőle pár lépésnyire hánykódó vadkant, mire ez az átlyukgatott köpenyt halotti lepelként használván, élettelenül terült el. Ne csodálkozzanak tehát vadászaink, ha cserkészet s lesjáratok alatt plaites V. Vadkan köpenyegben.
