Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-03-20 / 8. szám

129 maga szólott agara mellett, ha szólani kellett. Itt már nem igy jártuk a tánezot! Mint két ellenséges tábor, legénységgel, erővel, katonákkal jelent meg itt majd minden agártulajdonos. A szerepek ki valának osztva. Maga a vezér ritkán szólott agara mellett, de bezzeg szólt eleget a 3—4 katona : Veszve volt az, ki maga volt, mert ezt legjobban nevette a győztes Danton. Hát én mit tanultam e két rendbeli agarászaton ? kérdik tőlem. Sokat, igen sokat ; és komoly oldaláról tekintve a dolgot, még is keveset. Na de elmondom mind azt az igen sokat, mind a keveset. ». Láttam két jó szemmel megáldott embert, ki világos nappal — a földön még vékony bó is volt — az agarat 2—300 lépésről nyúlnak nézte ; láttam mást, ki a fekete agarat sárgának, a tarkát pedig fehérnek vélte ; láttam agarászokat, kik a 30-40 lépésnyire kelt nyúlat 150-re látták kelni és megfordítva; másokat, kik a nyúl hajlását a tőle 20 lépésnyire levő agár fordításának mondták lenni; hallottam, a mint az agár vágását nyúlhajlásnak nevezték és a 3—4-szeri fordítást 25-szörinek állították. Láttam, hogy ismert sebes agár futásánál mint húzódtak kifelé a vonalon az ellenfél szárnyas katonái, hogy — ezen győzős mellett minél messzebb keljen a nyúl ama sebes agárnak ; vagy mint hagyja el fektében illyenkor a nyulat és mint ugratja ki azt, midőn az agár már 200 lépésnyire van. Láttam, hogy a gyepvezér milly ügyesen tud jobbra vagy balra, jó vagy rosz nyulas térre átmenni; láttam, hogy itt sem éri az agár a nyulat, jaj — s igaz, láttam szép Schlafrockban rosz agarat is. A t. olvasó láthatja, hogy midőn ezen épületes dolgokat már akkor is fel tudtam fogni és hamarjában el sem felejteni : már felavatott agarász vált belőlem; a minthogy magam is praxisba kezdém venni még ez agarászaton e magasztos theoriát — s mint emlékszem, meglehetős sikerrel. Kevés volt azonban az, mit az agarászat valódiságára, belbecsére nézve tanultam, de ezen kevés nagyon sokra vált. Meggyőződtem ugyanis arról, hogy az érés, vágás, fordítás, felmenés és elhajtás közt igen nagy, roppant nagy különbség van! De erről még most idő előtti volna beszélnem ; szerezzünk még néhány éven át bővebb tapasztalásokat és szóljunk erről később. Most pedig átesvén e három rendbeli academián , lássuk, tudtam-e a látottakat és hallottakat az életben alkalmazni is ? Bizon tudtuk azt ott, a hol a szükség és a magistratus parancsolta. Hja ! mire nem képes a fiatal vér és a szenvedély ! Szavamra s komolyan mondom azonban, hogy e czinczárkodáshoz csakis akkor folyamodtam, midőn ellenfelem esett azon bűnbe, hogy nem akart látni; csak akkor tettemillyest, ha megveretését a leggyöngédebben sem akarta elismerni. Oh illyenkor aztán nem nyugodtam addig, mig segédeszközökkel nixen nem hagytam. Ennek meg kellett lenni s úgy is lőn ! Egy tavaszon B. L. barátom Erdélyből jött hozzám agarászni két nagy zsákhasú agárral. Agarait mennyre földre dicsérve múlt el az est. Reggel lóra ültünk s mentünk. Öt nyulat fogattunk. Agaram ugy állott az övéihez, mint a hárompróbás arany az egypróbáshoz. De ki birt volna Erdély e hős leventéjével ? Hiába volt minden ; ő az én fekete agaramat mindig az ő veresének nézte. „Na megállj, —