Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-02-28 / 6. szám

97 vadászatnak vége volt, fel a levegőbe ! — Természetesen ez sok vadászélczre adott nekünk alkalmat, mellyeket most is njolag felüditve hivtuk, hogy minden esetre vadászatainkban részt vegyen, mit ő meg is igért azon feltétel alatt, ha magamra vállalom a felelősséget, bogy ollyan helyre állitandom, bol bizonnyal lőhet őzre ; ezt mennyire megígérni lehetett megigértem s ő a vadászati nap előestéjén köztünk csakugyan meg is jelent. Ez alkalommal ismét vadászat, gazdaság és Inkey K. holnap kijelelendő állása — mert kijelentette, ha holnap sem jön neki lövésre őz, többet velünk kopózni soha sem fog — voltak mulattató vitánk tárgyai. Másnap a vadászat igen kedvezőnek Ígérkezett s legkevesebbet sem kételkedtünk, hogy sikerteijesen térendük vissza. Hatan voltunk vadászok s két erdős, kik a kutyákat eresztették; a vadászat rendezésével én voltam megbízva. — A helyszínén szekereinkről leszállván, a csendes éj következtében felette nagy harmatot találtunk és mint gyanitani lehetett, augustus azon tikkasztó meleg napjainak egyike várt reánk, mellyeken a kopókkali vadászat nem a legjobban szokott kiütni — daczára a nagy harmatnak, mit azok, — kik már illy 3—4 láb magas és sürü csalános berekben vadásztak — bizonnyal tudni fognak. Illyenkor a kopónak a hajtás felettébb nehézzé válik nem csak azért, mert orra és szeme a harmattal egészen megtelik, de mert a vad is, különösen az őzborjú és a süldőnyúl ide s tova ugrálván, mielőtt szokott helyét odahagyná, egy helyen többször is megfordúl, és maga után erős bűzt hagy, mi a kutyát sokszor téveszti s a hajtást igen megnehezíti. — Mi tehát a vadászatnak azonnal megkezdését elhatároztuk. Először a rajki kopókat eresztvén el, erdősömnek azt rendeltem, hogy lia a kopók elhajtanak, jöjjön az enyimekkel mindenütt utánunk, mig engem állásomon meg nem talál. A csalán és nádas által elözönlött egerfa-erdőnek sötétében csak nehezen hatoltunk azon akadályokon keresztül, mellyek a kitűzött álláspontok elérését olly nehézzé teszik s az itt tenyésző kuszályos növények harmatától elázottan, az átbuvás, tuskókban s ágakban felakadás fáradalmaitól lankadtan jutánk czélunk pontjára, ama reménytől vigasztalva egyedül, hogy e tövises fáradalomnak gyümölcsét bőven megadja az itt nagy számmal tartózkodó vad. — A hajtás az adott jel után pár perezre azonnal meg is kezdődött, a kutyák egy őzet borjával vertek el a sürü nádas tó-állásnál — de a különben nyúlra rókára igen jeles R. kopók az illy erős berekhez szokatlanok lévén — hozzá a nagy harmat is — az őzekkel mindig egy körben forogtak. Erdősöm meghagyásom következtében e közben kutyáimmal utánam jött, de mielőtt állásomon megtalált volna, a mellettem álló Inkey Kázmért érte. Ez a körülbelül egy óráig tartó várakozást már megúnván — reá támadt és vele a vezetéken levő kutyákat azonnal eleresztetni akarta; hallván e reám nézve igen mulattató türelmetlenséget és tartván attól, hogy az idő felettébb felmelegszik — a kutyákat felehajtásig visszavezettetve eleresztettem. Kutyáim csakhamar a más hajtókutyák közé keveredtek és amazoknak új erőt kölcsönözve, vig csaholással hozták az őzeket felénk. Egy pillanatra láttam ugrásban az őzet veresleni, melly egyenesen I. K.-nak tartott s örömmel vártam a puskadurranást, — de nagy csudálkozásomra az őz lövés nélkül ismét a hajtás felé oldalvást szökdelvevissza villant meg előttem, - a