Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-02-20 / 5. szám

78 sonló, mig feje, fiilei és orra egészen rókaszerüek. A kutyákkal örömest barátkozik, egészen házias és engedékeny, hangja és felkunkorodó farka ollyan mint a kutyáé. Nem igy a borztarka nőstény, melly külsejére valóságos róka s csak a lompos fark hiányzik, hogy a rajz teljes legyen; mindamellett nyilt téren kutyafalkával mögötte „tallyho"-t kiáltana reá a tapasztalt vadász is. V alóban tarka rókának lehetne ez állatot nevezni, mi mindenesetre nevezetesség; az eset pedig feldönti az eddigi elméletet, melly szerint a róka-kutya nemzedék szükségesképen meddő. Fog e az utóbbi két állat tovább is szaporodni vagy nem, ez jövőre tünend ki csak. Álarczos versenyző. Múltkor emiitők, hogy a franczia versenytereken gróf L a G r a n g e volt a fönyertes. Párisi és angol versenyzők között azonban ama hir forog, hogy gróf La Grange csak nevét kölcsönzi a versenyeknél s hogy a nyertes futók tulajdonosa senki más, mint maga a franczia császár. E liirí ujabban ama körülmény rendkívül megerösité, hogy e lovak a chantilly-i istállókból, hol eddig állottak, Compiégnebe költöztek át. A végét ért vadászati évszak Angliában a vad minden nemére nézve nagyon kedvező sikerű volt. Különösen tömérdek fogoly esett. Báró de Bliss Suffolk megyében egymaga többet lőtt ezer darabnál, mi a vadászat történetében eddig még felül nem múlt szám. V a d méhvadászo k. Afrika bensejében, a Jóreményfok közelében lakó Kafferek és Hottentoták bámulatos ügyességgel birnak a vadméhek köpüinek feltalálásában. Érzékeik olly élesek, hogy a puszták csendében a repülő méh dongását meghallani, ezt más rovarokétői megkülömböztetni s magát a kis állatot a légben meglátni és röptét követni képesek. A csapongó fürge méh azonban gyakran kijátsza törekvéseiket — s ezeket aztán egy más segédeszköz vezeti czélhoz. Van t. i. a méheknek egy esküdt ellenségük, egy kakukszerü kis madár, melly a méheket eszi, pusztítja, üldözi s „W e y k i! W e y k i!" (mi a kafferek nyelvén mézet jelent) éles kiáltással vonja magára a kafferek figyelmét, kik a madarat követve jutnak a sejtes mézet rejtő faodúhoz. Werreaux Gyula természetbúvár azonban hét évi tapasztalás után azt állítja, hogy nem a kaffer a madarat, hanem a madár keresi fel a méhvadasz kaffert s elébe repülve, kiáltással és szárnycsattogással hivja őt fel követésére, olly ösztönszerű ezélból, hogy a Kaffer a mézodút lerombolván, a megölt méhek neki jussanak. E madárnak ott ezért jelző a neve s a kafferek nagy tiszteletben tartják őt. Bőre olly kemény, hogy gombostűvel is alig szúrható át s e vértre nagy szüksége is van a fulánkos méhek elleni folytonos harezában. Mindamellett gyakran található illy jelző hullája vadméhodúk alatt; a méhek t. i. az ellenséget ennek szemébe eresztett fulánkjukkal ölik meg.