Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858
1858-02-10 / 4. szám
62 romszor győzött, 4 font — s ki még soha sem győzött, annak 8 font van elengedve. E különböző tehernövelések vagy csökkentéseknek azonban csak egyike, még pedig a legnagyobb, alkalmazható. E módosításokat, mint a német tenyésztők buzdítására szolgáló intézményt, közölni érdekesnek tartottuk; mert a ki tudja, milly döntő befolyással van többnyire a versenyeknél a súly aránya, belátandja, hogy a német lovaknak és lovasoknak nyújtott előny mellett e dijért angol ló alig versenyezhet. A Frigyes-Vilmos dijat tavai gr. Kvileeky 5 éves F 1 a 11 e r e r j e (HetmanPlatofftól) nyerte öt versenytárs ellen, a hatodik bánatot fizetett. A többi 17 item közül 8 államdijjal van összekötve s ezek közt ismét a legnagyobb az 500 talléros li a n d i c a p, mellynek győztese egyszersmind a Károly porosz berezeg kitűzte ezüst lovat nyeri. Tét 15, bánat 10 F. ar. A más hét államdij két 400, egy 300 és négy 200 tallérnyi összegből áll, mellyek megnyitó, handicap, ivadék és akadályversenyeken nyerhetők. Úrlovasok három versenyben lovagolnak, egy sík-, egy Steeple-chase, és egy akadályversenyben, ez utóbbiakban a szokott magasságú és szélességű akadályokkal. A porosz katonatiszteknek is van egy versenyük olly lovakon, mellyek a folyó évben idomár kezén nem voltak s jockeyvel hátukon nem indúltak. Egy verseny tisztán csak sziléziai lovak számára van fenntartva; egy versenyben 2 éves; kettőben pedig 3 éves lovak futnak, azonban csaknem valamennyinél azt találjuk, hogy a terhek s egyéb feltételek az idegen ló győzelmét nagyon megnehezítik. A nevezési határnap e versenyek legnagyobb részére máj. 24. Hágó mének. Gróf Szápáry Gyula úrnál Fegyverneken: Rock pej félver mén, ap. Muchako. Hágatási dij 15 pft. Gróf Sándor bajnai uradalmának puszta gyarmathi ménesében, (Esztergom megye :) folyó évi február 1-től kezdve, következő mének, következő dijakért bocsáttatnak idegen kanczák fedezésére, úgymint; Domino pej, telivér, angol 40 frt pp. Cosarar a, vörös deres, telivér angol . . 40 „ „ Egy négy éves, saját nevelésű pej, Tourist mén és Beauty kancza után, telivér angol . . . . 40 „ „ Tourist, pej, telivér, angol 25 „ „ Elhelyezést ingyen, takarmányozást folyó áron nyernek a kanczák helyben ; értekezhetni a budai posta utján Bián által, a gyarmathi kerület gazdászati intézöségével. Mocsáry Lajos urnái: Kurtányban, Losoncz e's Fülek közt: Phoenomenon angol telivér 16 m. b. p. ap. Phoenomenon, any. Hersilia -- 25 pforintért.