Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-12-10 / 34. szám

560 ostort ragad s irgalmatlanúl kezdi ostorozni, talán a kopókat ? oh nem, jobbra balra, kit s mit közelebb ér, minek az lön a vége, hogy a nagy zaj, ugatás, szitkoiódás végét érte s ostor inventio által sikertilt ugyan a rókafarkot megmenteni, de nem a nélkül, hogy mindenik vadász egy egy érezhető emléket ne vitt volna magával ez érdekes fogás színhelyéről. Agar ászát. Tobik. Sz. Margita nov. 9. A dadai erő megérkezési napja : mondhatom kemény idő, szenvedélyt- s embert fagyasztó. Ki is hagyná el lángoló kandallóját illy zordon időben '? Lengyel felül dermesztő hideg szél süvölt a puszták akadálytalan oczeánján, — jaj annak mit ez orkán útjában talál! s hogy fagyasztó szele még nagyobbszerü legyen, kamcsatkai havat zavar, szór, repít a szürke légbe szét. Nöttön nő e téli zivatar; haragra gyúlt emberként nem kiméi növényt, állatot, nem halandót. Csak az boldog, ki meleg hajlékában vagy vendégszerető gazdánál neveti e rendkívüli időt. Es még is vannak férfiak, kiknek mai napon a természettől ellökött kesztyűt fel kell venniük : vannak férfiak mondom, kiknek ma úton kell lenniük, hogy holnap 10 ke estéjére a Tobikon lehessenek, hol az összes agárerő 11-én élethalálharezot fog vívni! Bizony mondom, jól érzem magam, hogy hon vagyok s hogy jelenben futó agaram nincs, mert illy időben, illy téren, olly nyulakra futtatni : feladat, mit tettre talán a szenvedély sem ruganyozhat fel! Milly sajátságos képe van illy zivatarban a puszták, roszüanyabázak, szobák, viskók belsejének! Mint a zivatar hatalma, mint a hógula : úgy nő a pusztai lakók vagyona iliyenkor. Itt egy juhnyájat, egy falka sertést, amonnét egy gulyát, lovakat hajt, térít ember pásztor nélkül a tanyára a távol földről a zivatar : mig benn a kis füstlepte csárdában, szélhordta száraz gyűrűs zsidó dideregve dörzsöli veres hosszú újjait, a házi nő bölcsőben síró gyermekét csillapítja, kinek a szoba füstje majd kirágja szemeit; a piszkos drótostót hólepte kerék nagyságú kalapjáról veri le a havat ; a suton néhány csaknem egyidejű fattyú meredt szemmel, nyitott szájjal bámészkodik: sáfrányos tót, kanász, juhász, csikós, bojtár, mind egy szobába szorúlt; a házi gazda a füstölgő kandalló előtt áll s évődik az ajtó mellé húzódott fódozó czigánnyal, mondván neki : „ugy-e czigány jobb egy nyár száz télnél ?" Hát ott az ablaknál ki fintortatja jobbra balra orrát ? egy finnyás mai öntetti uracs, kit a félelem, a vegyes társaság, a bűzös szoba illatja, bár orra benn is czinkét fogott, még is jobban megizzaszt, mint 12 csésze thea. Majd kíméletlen kopogás, dörömbölés hallatszik az ajtón s mire az magától kinyílik, röfögve jő be az egyetlen egy anyakocza négy napos malaczaival. A pásztorsereg helyet csinál e gazdaságnak ; a zsidó fél, a