Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-02-10 / 4. szám

50 A lövött zergéket az erdészek most kizsigerelték s belüket kivetve a levitelre elkészítették; a térdínakat t. i. felhasítván, a lábakat egymásba fűzik s erős zsineggel összekötik; a nyakat meghajtván a kampókat a térd-kötésbe akasztják, és az egészet a liord-szijhoz erősítve, tarisznyaként vállaikra vetik, és botjaikat megragadva olly könnyedén sietnek a völgy felé, mintha semmi teher sem volna hátukon. Nincs ferdébb nézet annál, hogy hegyen lefelé mászni könnyebb, mint felfelé. Ha a lejtő nem nagyon meredek, se nem sikos, és nem is tart sokáig: akkor sebesebben érünk le mint fel ez kétséget nem szenved; a mell nincs úgy összeszorítva mint a félnie szásnál, a testet sem kell emelgetni, csak súlya nyomásának engedni. Mindez igen szép és igaz, főleg ha még nem vagyunk nagyon kimerülve; de ha már egész napon át a hegyek közt jártunk, és kifáradt lábakkal kell ismét a meredek partokon leereszkedni, hol a szem a szédítő mélységet mindig maga előtt látja, és a talapzatot sem lehet úgy mint a felmászásnál kikeresni: ekkora lemászás végre olly gyötrelmessé válik, hogy inkább szeretnénk ismét visszafordúlni a partnak, mint a kinos útat lefelé folytatni. Ekkor aztán a hegyibot valódi gondviselés és harmadik láb szolgálatát teljesíti ; éles sarkát a parthoz szegezvén testünk súlyát nagyobbára reábízhatjuk és „rút" helyeken — mellyek minden esetben fárasztóbbak le mint felfelé — ez az egyedüli biztosság a veszély elkerülésére. A sűrű henyefenyük között is ovatosan kell lefelé haladni, mert noha ggaikba biztosan lehet fogódzni, ezek a kopárkányzatról sokszor r \ még is olly messzire hajolnak ki, hogy mielőtt észrevennök, márissúlyirányos part élén állunk. Magamat is egy izben különös szerencse mentett meg hasonló balesettől; két év előtt történt ez, midőn az egyik hajtásból a másiknál elfoglalandó helyemre mászva át, egy henyefenyü sűrűségen át törtem magamnak utat; a pogyászhordó, ki még az első helyemen állott, egyszerre elkiáltva magát, figyelemre intett — és szerencsémre még idejekorán, mert ha még egy lépést teszek odább, a talaj a fényük kihajló ágai alatt elvész s én egy előttem hirtelen leszakadó mélységbe hullok. Sehol sem olly könnyű és igazán élvezetes azonban alemenés, mint a kövecsomlásokon. A magas sziklafalak alatt, eső, hó és fagy által századok óta kiszaggatott és letördelt ködarabokból annyi kövecs gyűlt össze, hogy a lejtő sokszor messze le a völgyig ezzel van fedve. E rétegben a vasta-