Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-11-10 / 31. szám

507 rétszalag által elválasztva, foglaltunk állást s nem sokára hallók, mint csörren meg erös gázló lépések alatt ez átelleni erdő nádja. Ugyanezen perczben fokozott verésti szív lüktetését is véltem hallani, de erre ügyelni nem maradt idő, mert alig száz lépésnyire kibukkant a várt nyolczas s alább ismét a szarvastehén jött ki borjával, elöovatosan haladva, söt egyszer — talán a szultánját fenyegető vész előérzetében megállott s visszafordulni készült, de később megnyugtatva ballagott rendes legelőjére s a szarvas is egész biztossággal léptetett ugyané hely felé. A legszebb lövés pillanata elérkezett, én fejemmel halkan a gróf felé fordulok s im azt látom, hogy ő merően egész más irányba szegzi tekintetét. Gondolám, nem látta az előttünk felvonulókat s lehető csendesen megrántom öltönyét figyelmeztetésül. De ő erre sem ügyelt s én erre ismét a szarvast kísérém szemeimmel — és ím, ezt egyszerre helyben összerogyni látom, fülem mellett pedig ugyanazon pillanatban durranás hangzik. A gróf látta ugyan a felénk közelgőket, de figyelmét egy távolabbi erös szarvas foglalta le, melly az erdőnek egy fasorán mutatkozott s mellyet én helyzetemből nem láthattam, — erre meredett a gróf, midőn öltönyét megrántám s csak midőn ez újra a sürübe tünt, lőtt ő az előttünk lévőre, melly páratlan tízesnek tűnt ki, mert szarvának csak nyolcz végét lehetett távolabbról kivenni; a kilenczedik riigyedző véget csak mellette állván, láthattuk meg. Másnap este kimentünk a váltóra, hol a gróf tennap a szép erös szarvast látta. Alig helyezkedtünk a fák mögé, midőn az ismeretes nádrecsegés fővad közelegtét jelenté. Jött pedig egy öreg tehén borjával s velük egy itnö (Schmalthier) és egy villás; egész biztossággal vonultak jobb kézt a réten és nyíláson át, mintha csak tudná a tehén, bogy a vadászszabály ez időszakban életét védi. E csapat elvonultával, ezt a várt erös szarvasbika nem követvén, a csalódás fanyar kifejezésével tekiír ténk egymásra, grófom arcza azonban hírtelen felderült s szemeinek távolba tekintő irányát kísérve, balra mintegy nyolczvan lépésnyire látom a tennapit rézsút állani. Gyönyörű jelenet volt! Az erdő királya magasan fenntartott fővel liordozá körül tekintetét s balsejtelem nélkül indáit meg lesállomásunk felé. Közte és közöttünk semmi fii, melly testét a golyótól védhetné — s a durranás még sem hangzik; a grófra tekintek, ő ép ekkor bocsátja le az arczához emelt fegyvert. A szarvas már hatvan lépésnyire van, agancsán a szabályos szép tíz ág tisztán kivehető — a gróf ismét czéloz, de keze s ebben a fegyver remeg és ő ezt ismét lebocsátja világos, a szenvedélyes sportsmant vadászláz lepte meg! A közelgő szarvas már csak negyven lépésnyire van ; még egy perez s minden esély veszve lehet; most vagy soha! gondolá a gróf s reszkető fegyverének egy fa oldalán keresve tánipoűtot — végre lő, a szarvas jobbra balra ingadoz s ezzel visszafordúl — durran a második cső is s erre a szarvas egy roppant ugrással visszaszökik a sürübe, honnan jött. Ezen ingadozás és visszaszökés jó lövés jele — s a kis távolságról előjött erdész is találva hitte a szarvast, minélfogva kerestük is a vérnyomot, de a füvön húzgált fejér kendő nem fogott piros színt s mi hasztalan kutatás után késő este tértünk haza. Következő hajnalon két erdész s öt hajtó meghajtotta az erdörészt, hova tegnap a szarvast tűnni láttuk, mi pedig elállottuk a nyílást, mellyen nem sokára nagy robajjal előtört a tehén, utána a borjú s végre a szép nagy tízes, melly utóbbi a most