Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-09-10 / 25. szám

405 bizonyos határszarvast vagy baközet ellöhesse; e mellett aztán gyakran egészen más darabnak kell esnie. Ha ennek szabad folyás van engedve, akkor végtére — miután csaknem valamennyi vad elébb utóbb csakugyan mutatkozik valamelly határon — minden vad ki fog lövetni. Experto crede Ruperto! — Ha a szomszéd valóban rosszul tilalmaz, úgy az erdész kettőzött szorgalommal igyekezzék a vadat vaklövésekkel vagy nem nagyon kitartólag űző ebekkel a veszélyes határról elriasztani. Rarey nyilt titka s ennek bírálata. 1858 év tavaszán Londonban nagy zajt ütött egy amerikai megjelenése, ki a legszilajabb, legerkölcsösebb, legmakacsabb lónak általa rövid idő alatt eszközlendö megtörését, megfékezését s e titkának azokkal leendő közlését ígérte, kik azt tőle 10 guinea és 10 shilling árán megvenni hajlandók lennének, de ezt is csak azon kettős feltétel alatt, ha 1-ör bizonyos számú aláiró gyül össze ; 2-or ha minden aláiró 500 guinea bánatpénz lekötése mellett igérí a titoknak tovább nem adását. Angliában, e kiválúlag lótenyésztő és idomitó országban, nem vétette eí Rarey a hatást, mellyet hirdetménye nagy szavaival elérni ohajtott. John Bull sok tekintetben hiszékeny, gondola, —• tudvágya ép olly nagy mint pénze sok, s végre a mai világban sokat kell követelni, liogy az ügy ne mindennapinak tűnjék fel. Rarey jól számított, mert — kivált miután az udvar s néhány főrangú egyén előtt mesterségének némi tanúsagát adta — csakugyan özönlött liozzá a sok aláiró, ki vagy azt hitte, liogy 10 guineáért nem lehet humbugot árulni, vagy azt remélé, hogy Rareyvel a lóidomitásnak egy új korszaka tűnt fel. Mr Rareyt, ha titkának árát 1 guineára szabja s magas bánatpénzt nem köt ki, valószinüleg közönséges impostor lócsiszárnak fogták volna tartani, — igy azonban nagy lön divatja, mi öt 25,000 f. st. mond 250,000 pftnak bezsebeléséhez segité. Az első mutatványok legalább is meglepők valának. Lord Dorckestemek gonoszságáról híres Cruiserje báránnyá szelídült, Rarey a legszilajabb lovak hátán dobolt, trombitált, a vad zebrát béketűrő szamárrá változtatta s már már azt várták tőle, hogy a tigrisből házi macskát, a jeges medvéből nyájörző komondort csinál. Titkának megvásárlói hallgattak, egy részük azért, mert kötelezték magukat, más részük azért, hogy drágán űzetett kaúdiságuk nevetség tárgyává ne váljék. Eszembe jut itt az anecdoton a bukott bécsi kereskedőről, ki a külváros egy szerény házába vonulván vissza, kapujára e hirdetményt szögezteté : „Itt valamit ki lehet találni. Belépti díj 10 pkr." — Emeberünkhez tolongott a sok kandi nép s titka sokáig titok maradt, mert mindenki restellte vagy szégyenlette elmondani, mi légyen az, mit ő 10 pkrért kitalált ? Mire azonban a titok nyilvánossá lett, emberünk meggazdagodott. Igy Mr Rarey is. Ügyét néhány lap felfogta, eljárását bámulta, dicsérte, ajánlá, — különösen az Albert berezeg pártfogása alatti „Sporting Magazine." A „Round House" hol mutatványait adta, mindannyiszor zsúfolva volt; időközben Franeziaországba is átrándúlt, hol L. Napoleon és miniszterei nevezetes összegekkel nyiták meg számára a biztosító aláirást, a francziák pedig a bámuló és jól megfizető csodálatban az angoloknak mit sem akartak engedni. Rarey most már egész