Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-07-10 / 19. szám

309 hetnek vékony dongájú, hosszú lábú, fecske termetű, pók alakú állatok, igen csalódnak s azoknak ajánljuk az olly ménesek megtekintését, hol gyepre idomítandó lovak növeltetnek. Nézzék meg az illy versenylovak telivér, félvér ivadékait s legye nek meggyőződve, hogy e lovak nem kizárólagosan versenytérre idomítandó, de köznapi használatnak megfelelő erős ivadékokat fognak nemzeni. Egyébiránt tagadhatlan, hogy a versenyló és a köznapi használatra való ló egymástól lényegesen, de nem lényegében — különböző; azonban egyiknek nemesitése föltételezi a másiknak nemesedését s igy nyugton lehet az, ki kevésbé avatott is effélékben, mert a lónevelés nem fog a versenyek által tévútra vezettetni, mire példa Anglia, hol a legerősebb vadász- és kocsis lovak láthatók — mindamellett, hogy ott a versenyló tenyésztése legtöbb sikerrel foly Európaszerte. Voltaképen nem is ez az, miről szólani kívánunk, hanem az eredetiség s más egyéb apróbb nemzeti sajátságaink elmellözése, mikre az illetők figyelmét teljes tisztelettel irányozni óhajtjuk. Lóversenyeinknél a látványosságnak a lelkesülésnek kevés táp van adva. Nevezetesen igen is házilag van kezelve az illető intézők eljárása, a néző közönség részvéte nincs ingerelve, nincs fokozva látványosságok,- úgynevezett formalitások által. Vegyük például a pesti gyepet. A nézőhely előtt egy rácsozat keríti el az egyleti tagok s más lovarok csoportját, mellyen keresztül bontakozik sorban elő a pályatérre a versenyező lovas ; ez igen szép és érdekes látvány, valamint azon kis pavilion is, melly a mázsáló szoba felett van, igen vonzó látványúl szolgál. Futás előtt hosszú fekete táblára tűzetnek fel a számok és a lovászok nevei. A számok jelentik, hogy mellyik szám alatt jegyzett versenyző lova fog futni; a fel nem tüzöttekről önként értetvén, hogy bánatot fizettek, nem futnak s- t. e. A futáson lovagló lovászok nevei mért vannak kiirva, nem tudjuk **) s annál inkább látszik még csak érdektelennek is, mert abból látjuk, hogy az mind angol. Nem kétlem, hogy angol idomár legügyesebb, azt sem kétlem, hogy legjobban ismeri az esélyeket a ló vezetése s egyéb eljárások körül, de azt nem képzelhetjük, hogy magyar ember ezen mesterségre oktatható ne volna 2*); mutatja állitásom igazságát az is, hogy midőn úrlovasok versenyzése történik, megannyi magyar ül a lovon és bizony egy angol idomár sem „angolosabb" náluk, mikor a lovon ülnek! Feltüzetvén azon állványra a táblák, a nézők azonnal keresik a versenylapokon : ki lova millyen színű öltönyti lovászról ismerhető fel. Csakhamar jönnek — nem jönnek, szállingóznak elő egyenként a lovasok lovaikon; a közönség most nézdeli az ellépő vagy elszáguldó lovakat s fogadásait, megjegyzéseit teszi az egyes lovak kiállására nézve. Itt tehát az érdekeltségnek van táp nyújtva, a közönség elegendő feszültségben van s részvéttel viseltetik. Következik az indulók felállítása a gyepen; a kezdőpont változása szerint, ott 5) Lásd alább a „Válaszok es jegyzetek ' rovatában.