Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-01-20 / 2. szám

25 A lófuttatásnál, rókavadászatnál, czéllövésnél, egyleti kiállításoknál, mindig a legjobb futóé, első érkezőé, czélt találóé,legtökéletesebb gépé a díj, az érdem s ezen esetekben a nyertes ellen senkinek nincs és nem lehet kifogása. Az agarászatot felállítjuk szintén díjra, hogy a jutalom, érdem, köz elismerés, a legjobb agáré legyen. Azt hittem tehát, hogy olly rendszer lesz foganatba véve, melly kétségtelenül a legjobb agárnak fogja juttatni a babért, s olly futási eljárás lesz életbe léptetve, hogy a nyertes valódi nyertes lészen s büszkén fog minden, ekkor dijra futott agáiszemébe nézhetni, és nem rettegni attól, hogy ő a díjnak csak ideig óráig való őrzője; olly szabályokat hittem találni, mellyeknél fogva a nyerés nem a vak szerencsétől fog függeni s nem az fogja a nyerést feltételezni, hogy egyik agár meglátja a nyálat s felmarad, mig a másik nem látva s nem láthatva, leesik. Ezelőtt 18—20 évvel, midőn az agarász-egyletek keletkeztek, mind megjárták ezen nagyszerű hibák, de most, hol állunk azon időtől ? most midőn mindenben előre haladtunk, helyes-e a régi hibás rendszer mellett magunkat ámítani ? helyes-e ismert erőnket a vak szerencsére bizni ? illő-e gyöngeségünket babérral koszorúzva elfogadni ? méltányos-e az általunk magunkban elismert jobbat leesettnek nevezni ? Bizonyára nem. És mégis ez agarászatot illy hibák terhei sújtják: holott a bírák Ítélete mindig igazságos volt. Mi volt tehát a baj ? kérdik tőlem. Az alapszabályok, melyek maguk után vonják az egészet s a czélt is. Szerintem az agarászegyleti dij kétféleképen állhat fenn : 1-ör vagy tisztán vak szerencsére, vagy 2-or tökéletes erőfejtésre fektetett alapszabályok nyomán. Az első szerint történt a kérdéses agarászat s ki azon jelen volt, meggyőződhetett több agár futásán, hogy egyedül a véletlen szerencse játszá a főszerepet. Ugyanis lássuk a V i 11 á m futását. A Villám mint páratlan felmaradva, erővesztésre futott egy be nem ért agárral (már ez maga nagy szerencse, mert le nem eshetik az első futásnál); a hajtás egy erdőtől 200-300 ölre történt, a nyúl érés nélkül elment az erdőbe (itt tehát semmi erőt nem vesztett, de nem is tanúsított.) Uj pár húzás alkalmával Villám összeesik egy angol agárral: a nyúl felkelvén, az angol látja a nyulat, menne is, de nem tud — megáll s az alapszabályok szerint leesik: Villám nem látván ezen nyúlat, nem futhat ugyan, de felmarad, (erővesztésre ismét futott egy nyúlra) s ime már ott áll, hogy a két dij egyike csalhatlanul az övé.!! Következik a végső futás Villám és S ó 1 y o m között. Villám a távol kelt nyulat hajtja 300 ölig — nem érve — Sólyom (melly a kiindulásnál 60—70 öllel hátrább volt mint Villám) felmegy a Villámhoz (a 300 öles futás alatt) azon perczben, midőn a nyúl — természeti akadályok miatt - mind a két kutya elől eltűnik s mind a két agár megáll. Nem lévén helye az alapszabályok szerint a combinatiónak, a bíró — igen helyesen — az első dijat Villámnak Ítélte. Kérdem most, hol itt az erőfejtés, feszítés, felsőbbség, érdem ? Bizony sehol. Illy alapon a billikomot nyert agár nem örvendett közelismerésnek, az egylet pedig távol esik azon czéltól, mellyet elérni kivánt. Vegyük már most a 2-ik esetet; kísértsük meg, váljon a vak szerencse adná e a dijat a nyertes agárnak, ha