Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858
1858-05-30 / 15. szám
•231 elvesztette körmét; lovaink inai pedig nem csekély próbát voltak kénytelenek kiállani, mind a kemény föld, mind a sok akadály miatt. A bűz jóságától függ egyszersmind a hajtás sebessége, mert a mint azt a kopó megérzette, csaholva követi; ha kedvezők a körülmények, a bűz úgy ellepi a földet, hogy 10 kopó is hajthat egymás mellett, és mindegyiknek jut belőle; elnyújtott fővel szívhatják be és egész sebességükkel futhatnak; ellenkező esetben pedig a büz elenyészik, ellapúi, alig fekszik egy két hüvelyk magasságban ; kénytelen a kopó majdnem a földszinhez lehajtani fejét; egyik a másiknak nyomában fogja csak azt feltalálhatni; elvesztése e miatt sokkal könnyebb és igy természetesen a sebesség is csökken. Ha a büz nem ütődik többé a kopók orrába, a csaholással felhagynak és szünetet (check) érnek; illykor tiizességükben még az irányban tovább szaladnak, remélvén, hogy egypár ugrás után ismét reáakadnak, és csak ha nem űzhetik fel, fordulnak vissza. A falkár tehát szemmel tartsa mindig a vezető kopókat, vagy azokat, mellyekben leginkább bízik, és amint látja, hogy felvetve fejüket nem hajtanak többé: tüstént állítsa meg lovát, nehogy a büz a kopók előtt legázoltassék. Ezek maguktól vissza fognak fordúlni; hogy vizsga-kört (cast) tegyenek, és csak ha nem jönnek mindjárt a helyre vissza, a meddig teli hanggal hajtottak, vezesse őket oda. Nyúlkopóknál nem lehet eléggé javasolni , hogy azoknak működésébe minél kevesebbet avassuk magunkat; a jó kopó — és felteszem , hogy senki sem szeret mást tartani —• ha a bűzt elvesztette, természetes ösztönénél fogva oda fog visszakerülni, hol az „édes szagot" utolszor érzette. Ha mindig és mindenütt beleavatjuk magunkat hajtásukba és működésükbe, szünetkor mindjárt elhívjuk , képlegesen szólva elemeljük, (to lift them) : végre hozzászoknának mindent a falkártól várni, és maguktól semmit sem tenni Meglehet, hogy némelly falkárnak hiuságát ez csiklándozza, de a falka elébb utóbb el fog romlani, mert az annyira megkívántató szenvedélyes ösztönt (dash) elveszti, és az önbizalom, melly eddig buzdította, végre tökéletesen kihal. A nyúlkopónál főleg a jó szaglálási érzékre kell ügyelni; ez legyen főtulajdona. Itt nem képezi a sebesség, mint a rókakopónál, a jó eredménynek legjelentékenyebb tényezőjét. Mert a róka üldözői előtt rendesen menhelye felé egyenes irányban siet el, és minél kevesebb idő vész el, mig a kopók elindulhatnak nyomán, annál jobb, ö a hajtás alatt nem szokott megállani ; mig fel ne m döntetik, vagy olly térelőnyt nyer hogy bűze kihűl; az ő bűze pedig, minél fáradtabb annál gyöngébb, a mi megfejthetlen ugyan, de tapasztalás bizonyította tény. A vizsgakört (cast) róka után mindig előre kell tenni, azon irányban, mellyet legvalószinüebben vett, mert öt vagy tiz percznyi szünet után — hacsak rendkívül nem kedveznek a körülmények — a büz elenyészett, és ökeme meg van mentve. Máskép áll a dolog a nyúl ellen. Ennek a bűze annál erösebb minél fáradtabb az állat, és ritkán megy soká egy irányban, a tavaszi idényt kivéve. De a mint árkon vagy más téregyenetlenségen túl van, majd mindig kanyarodik; ha tehát felugrása után őt a kopók látva 15*
