Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858
1858-04-10 / 10. szám
157 Előleges tájékozás a pesti lóversenyek iránt. A két ivadékversenyt is ide számítva, a pesti gyepre f. é. mart. 31-éig történt nevezések összes száma 132, mellyekben G4 ló van nevezve s ezek közt 40 oly lyan, melly a pesti gyepen eddig még nem jelent meg. Hány fog e 64 ló közül futni s a verseny órájáig hány vonatik vissza, ezt még most megközelítőleg sem lehet sejteni, annál kevésbbé, miután a lovak képessége s viszonlagos mérkőzési ereje elébb a bécsi gyepen fog kitűnni, hol — mint a fönebbi nevezési sorozatból látható — kevés kivétellel ugyanazon lovak jelennek meg , mellyek egyszersmind a pesti gyepre nevezvék. E szerint a bécsi verseny lesz a pestinek kulcsa s addig a győzelmi jóslatoknak is csak igen korlátolt tér nyílik , minthogy az eredmények jövőjébe csak az pillanthatna, ki a k. megyeri, fóti, polgárdii, ürményi, chlumetzi sat istállókat bejárva, a lovak állapotáról saját szakértő szemeivel győződnék meg s a lovak tényképességét különben is már ismerve, ennek a tér távolságával, minőségével és terhekkel való összevetéséből vonhatná ki a siker valószínűségét. Erre nézve annak idején legjobb prognosist remélünk és kérünk legjelesebb turfitáink egyikétől, a magyar Obs er vértől, ki e név alatt lapjaink elébbi számában először lépett fel, de kit saját neve alatt lapjaink legrégibb s legjelesebb tollú munkatársai közé vagyunk szerencsések számithatni. Addig is röviden csak azt említjük meg, hogy a 40 új közt különösen vonja magára az érdeket ama néhány ló, melly az angol gyepről úgyszólván közvetlenül lép a continens versenytereire. Ezek közt a 4é. p. k. R e d White and Blue a polgárdii istálóba már meg is érkezett, mig a 6é. p. m. Vandal Van Tromp vérével ereiben — mint halljuk csak épen a versenyek előtt fog Angliából átjönni; — a harmadik angol telivér a gyorsaságáról híres St. Gi 1 e s ; ez a bécsi 1-ső osztályú államdijra együtt van nevezve a pompás erős állapotban levő B1 e m i s b-el s ba ott együtt is fognának futni, a pesti 1000 arany államdij és a Károlyi Stakes eredményére nézve biztosabb következtetéseket lehetne vonni. A pesti gyep jövőjére nézve mindenesetre örvendetes jelenség a nevezések nagy száma, melly az eddig legnagyobb számút a tavalít is meghaladja Múlt évben t. i. volt 124 nevezés 52 lóval; az idén van 132 nev. 64 lóval; mi — bár az idén két versennyel t. i. a gr. Festeticsféle ivadékversennyel és a b. Sina handicappel van több — a részvét növekedésének világos tanúsága. — Hátra vannak még a nevezések a Vadász versenyre (zárnap május 1.) a Trial-Stakesra (máj. 25.), a B a 11 h y á n y-H u n y a d i díjra (junius 4), az eladó versenyre és a Sándordíjra (junius 7.) s a N ákó dijr a a verseny napjáig, junius 10-éig, Vadászrész, PROCOPIUS ZSIGMONDTÓL. t Solia sem fogom feledni azon benyomást, mellyet a Kárpátok első megpillantása a Brauyiszkoról — idézett bennem elő. Az ország déd-