Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858
1858-03-10 / 7. szám
108 bár igen erős lövést kapott, még is még pár ezer lépésnyire reptilt s szem elől tűnve csak vérnyomain sikerülhetett öt feltalálnunk. Következő napon még egy hajtásban színtér, egy darab esett. Tekintve a csekély erőt, mellyel a már ősz óta zaklatott s igy rendkívül ovatos állatok ellen működhettünk, e vadászatunktól több eredmény f,'iig volt követelhető. S ezzel idei túzokvadászatom be lön fejezve, magamra nézve közvetlen siker nélkül ugyan, de érdekfeszítő s igy kielégítő élményekkel. Hogy pedig e téreni tapasztalataim teljesek legyenek, a tiszt urak egyike túzokmellel szíveskedett megvendégelni minket, s mondhatom, hogy kellőleg elkészítve a legfinomabb szarvashússal vetélkedik az. A szives házi asszonytól a túzok elkészítése körül ebéd közben nyert oktatást és felvilágosítást, mint szintén a túzokvadászat körüli tapasztalatok közé sorozandót tekintvén, már csak azon szemponthói is közlöm, mert mi sem bánt inkább, mint ha valami kárba vesz. Milly gyakran történik pedig, hogy a drága pénzen vagy nagy fáradalmakkal szerzett vad gonoszul vesz; miért? mert elkészítéséhez nem értenek, holott egy kis útmutatással nem csak inyénezi falatokat s a háztartásnak hasznot nyújtandott, de, mi legfőbb, a fáradozásnak illy okszerű méltánylata a vadászt újabb és újabb kísérletekre és vállalatokra fogta volna buzdítani. Éu magam, vadászati zsákmányaim nagyobb részét el szoktam ajándékozni s ritkán Ízlelem meg azokat; mióta azonban pár erdei szalonkám, legjobb részétől megfosztva, csirkeszerűen került az asztalra, a másik pár pedig caniculáig lön a szegen felejtve, azóta megválasztom emberemet, kit örvendez fessek meg vaddal. Az augustusi fiatal túzok, kivált ha jéreze, egyszerűen nyárson sütve, mint a pulyka, legjobb. Az öregét, kivált a kakast, télen ki kell fagyasztani, mennél tovább annál jobb. Melle csontjával együtt kivágandó s áztatóba (páczba) e tetvén, legalább 5. 6. pro re nata 8 napig is ott marad, aztán pedig úgy kezelendő mint a nyúl. Többi húsos részei szintigy készíttetnek, de a mellnél sokkal keményebbek lévén, faschirozva szoktak asztalra jönni. A páczolatlan hús is igen jó illy faschirozott állapotban, csak hogy a minden zsir-, bőr- és erektől jól megtisztított nyers húst igen apróra keli vágatni, valamint több fűszerrel és egy kis veres ó borral ellátva, a közönséges faschirozottnál tovább kell párologtatni Ez utóbbi eljárás azon előnnyel is bir, hogy a túzok minden részét igen jóizü ételre rögtön fellehet használni, Mielőtt befejezném czikkemet, a túzokra lövésről, mint a tapasztaltak corolláriumáról szükség egyetmást említenem. A madár igen erős lövést bir el s igy a szokottnál nagyobb töltést kell a fegyverbe adni, önkényt folyván, hogy a lőpor és serét közti arány, t. i. üregmérték szerint annyi por mint ón, mindig megtartassék. Igen jó szolgálatot tennének a túzok ellen a nagy caliberü egyenesen vont angol serét csövek. P. Nro. 1. vagy Nro. 2. serét legjobb. Szatymát is, mellyböl 10—12 megy egy lövésre, lehet használni, de ez mindig bizonytalan lövés lévén, a jó lövö inkább golyóval lö. Én ugyan eddigelé azon meggyőződésben éltem, hogy jó fegyverrel jó lövő,