Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857

1857-04-02 / 6. szám

v. 91 vekvő sebességgel hajtottak, a szántott told mélyebb lett és a lassú lovak felett már itt ki volt mondva az elmaradási ítélet. De ezen irányt sem tartotta meg sokáig rókánk. Alighanem észrevehette, hogy a közelebb fekvő nádasok nem lehetnek nagy hasznára; a kopóknak őt elérő hangja öntudatát jobban szorongatható, semhogy akár a rákosmalmi-, akár asz. mihályi nádasban menhelyet keresni mert volna, minélfogva a palotai malom csatornáján át nem ment, hanem szél ellen fordította fejét és egyenesen a csömöri szőlőknek vette irányát, igen ravaszúl számítván ki, hogy ha ezeket elérheti, meg lesz mentve a farka. Es most kezdődött még csak igazán a futás komolyabb része. A róka nyomának bűze olly magasan feküdt, hogy a kopók nyújtott fővel és olly sebességgel hajtottak, hogy hangadásra sem voltak képesek; innen a szőlőkig mindig emelkedik a térség, tehát mindig partnak kellett nyargalni; utunkba két völgy esett, mellyeknek lejtői meredekek és sikamlósak, medrük pedig olly süppeteg ingoványnyal telve,hogy alig hittük lehetségesnek az átjövetelt; és mindezt már eddig is legalább 40 perczig tartott roppant sebességgel és majd mindig mély földön futó lovakon kellett legyőzni. Ezek után lehet-e csodálni, hogy több vadászló kitűzte a kimerültség lobogóját? A falka azért csak vigan hajtott s ezt vigan követte, kit lbva még elbirt. Derék rókánk most minden erejét a szőlők elérhetésére fordította, mellyeket az utolsó partról már alig egy angol mérföldre maga előtt láthatott; de olly jó nyom mellett, minő ekkor volt, nem részesülhetett azon vigasztalásban, hogy menhelyét elérhette volna. A malom vagy major sövényének irányában a kopók megpillanták őt, és megkezdetett a végverseny, mellynek eredménye az lőn, hogy a derék róka minden erejéből kifogyván s száz lépésre maga előtt látván de többéelnem érhetvén a szőlők kerítését, neki ugrott az őt elérő első kopónak, ezzel összekapva felfordult, mire a többi oda érvén, nyilt téren a lehető legszebb halalyt nyújtá. E gyönyörű futás kezdettől végig 65 perczig minden szünet-, vagy nyomvesztés nélkül s legalább 10 ang. mérföldnyi távolságon át tartott. A lovasok közül csak hárman voltak olly szerencsések, hogy a végpillanatig a kopók után maradhatának, de azért e remek vadászatot az egész vadásztársaság a legnagyobb örömmel és megelégedéssel fogadta. Alig hangzott el a who whoop! melylyel a róka, az őt kiérdemlett falkának áldoztatott, midőn iszonyú hózivatar ért utói, vadász-reményeinket a közelebbi időre ismét meghiúsítandó. Beköszöntött tehát november végén a tél egész erejével s mintha, még gunynyal is akarta volna szigorát tetézni, a decemberben esett eső, mindjárt felfagyott s vastag jéghártyával fedte be a földet. Csak karácson körül engedett fel a föld s csak ekkor lehetett ismét vadászni, de a naponkénti fagyok miatt igen középes nyommal. Dec. 27-től Január 16-ig 7 vadászat volt,mellyekben 4 — 11 vadász vett részt; hajtatott 8 róka, fogatott 2, egy pedig a mogyoródi hegyek közt menekült lyukába. Ezen vadászatok között három izben a fóti kertből hangzott a tally ho.