Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857

1857-02-15 / 3. szám

42 ebédlő, az első emeletben társalgási terem foglalják el, többi részei apróbb szobákra osztvák, részint a vadászok, részint cselédeik számára. Minden szoba, kettőt kivéve, mellveknek mindegyikében hárman laknak, két z ' %/ o«/ 7 vadásznak ad hajlékot; minden szobának megvannak rendes tulajdonosai, kiknek arra kizárólagos joguk van. Illyen szoba van az első emeleten hat, földszint öt, s azonkivül mind alól mind fölül egy-egy inasszoba, ugy hogy a főépületben 24 vadász bir állandó lakással. A régi alházban 12-re van hely, s igy 30 vendég számára a szükséges lakhelyről gondos­kodva van. Az uj épület födélzete fölött emelkedik egy messzelátó, közepén árboczczal, melyre lobogó, a társaság együttlétének jele, van felvonva. A kilátás e messzelátóról gyönyörű. Ezen épületeket a vadász­egylet szabad használatára engedé át Batthyány László gr. Lehetetlen el nem ismerni, hogy a csákói vadászat létesiilését, emelkedését, fejlődését csupán csak Wenkheim Béla b. erélyességének, de főleg Batthyány László gr. példátlan áldozatkészségének köszönheti. 1853-ban a részvények száma kettővel szaporodott s igy a tagok száma a kijelölt számot, 30-ot elérvén, határoztatott : hogy ezentúl uj tagot bevenni mindaddig nem szabad, mig a tagok egyike vagy másika kilépvén vagy elhalván hely nem nyilik. Ezen évben 32 vadászat volt 80 hajtással és 39 fogással; a vadászok száma 49, lovaké pedig 150. A tálkák kiegészítése tekintetéből a társaság néhány pár uj kopót hozatott Angol­országból. 1854-dik évben nem volt a részvényesekben változás. Volt ez évben 36 vadászat, hajtatott 98, fogatott 61 nyul; urlovasok száma 44, lovaké pedig 145. Fiz évben szintúgy mint az elébbeniben sok vendég s azok közt több hölgy szerencséltette a csákói társulatot látogatásával, a nélkül azonban hogy ez utóbbiak a vadászatokban tényleges részt vettek volna. Ezen évi vadászidő befejezésével végződött a régi és vette kezdetét az uj aláirás. Az ujonan alakult társaság tagjai : Almásy Dénes gr., Almásy György gr., Almásy Kálmán gr., Almásy Zsigmond, Andrásy Aladár gr., iíj. Batthyány István gr., Batthyány László gr., Bolza gr. testvérek, Csekonics János, Csernovics Arsén, Döry Lajos, Festetics Géza gr., Inkey Zsigmond, Kárász Imre, Károlyi György gr., Károlyi Gyula gr., Károlyi Sándor gr., Keglevich Béla gr., Mitrowszky Wladimir gr., Orczy Andor b., Orczy Béla b., Podmaniczky Frigyes b., Prónay József, Rudnyászky Iván b., Simonyi Lajos b., Szálbek György, Szápáry Antal gr., Szápáry Gyula gr., Tomcsányi József, Tomcsányi Károly, Tisza Kál­mán, Tisza Lajos, Wenkheim Béla b., Wenkheim László b., Wenkheim

Next

/
Oldalképek
Tartalom