Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857
1857-11-30 / 22. szám
372 végét, vagy azért mert rögtön érkezett lázam miatt reszketett a kezem, midőn azt akartam hogy szilárdul fogjon, vagy mivel egy váratlan s ohajtatlan égi háború még a legközelebbi tárgyakat sem engedte látnom órákig, még pedig olly pillanatokban, midőn a fölöttem dörgő égnek az oroszlány bömbölése felelt, olly közel hozzám, hogy minden villámlást olly szerencsés eseménynek tartottam, mellynek tovább tartását saját vérem felerészével vásároltam volna meg. „Még is szerettem ezt a magános életet; sőt alkalmat kerestem reá nemzeties érzelemből, hogy megalázzam az arabok roszakaró büszkeségét, kiket szerettem meghajolni látni egy franczia előtt; nem annyira azért, hogy szolgálatokat tesz nekik élte koczkáztatásával, hanem azért, hogy egyedül merte végrehajtani azt, a mibe ők együtt és társaságban sem mertek belé fogni. Es igy nem csak hogy elálmélkodtak minden elejtett oroszlányon; hanem átalában nem foghatták meg, mikép mer egy idegen olly szakadásokba hatolni egyedül és éjszaka, mellyeket a benszülöttek nappal is kerültek. Az arab maga is vitéz és bátor, bátor a hadban, bátor mindenütt, csak „mester" (ura) előtt nem, a ki, szerinte Istentől veszi erejét. Náluk nem szükséges a vadász diadalára, hogy puskalövése messziről riassza fel a hegyek duárjait. Elég neki ha látja, hogy az kimegy sátrából az esti szürkületben s épen, bántatlan tér vissza reggel hajnalban. Könnyen megérthetni ebből, hogy a nép illy érzülete kötelességemmé tevé választott és kitűzött utamon haladni, sőt hogy az erős gyámolul szolgált nekem olly dolgok kiállására, mellyek alatt tán leroskadtam volna s a mit nem szégyenlek megvallani, különösen éjjeli magánosságbeli halálos szorongásaimban olly vidéken, melly mindennemű veszélyeknek annyira bőviben van. IIa a vadászok közt, kiknek kedveért irtain ezen sorokat, találkoznék valaki, a ki vágynék sorompók közé lépni, tapasztalandó azon élvezetet, melly az illyes foglalkodást üző ember kikeriilhetlen természeti s erkölcsi fáradalmait jutalmazza, annak azt mondanám : „A pálya tárva mindenki előtt; neki kell fogni bízvást és vitézül! De hagyjon békét 011 az araboknál szokásban levő fedett rejtekeknek, leseknek. Hagyjon békét a nappali vadászatoknak, akár egyedül, akár másokkal, kiknek jelenléte félelmét elűzné. Várakozzék éjszakára; s induljon ki az oroszlány első orditására; de egyedül és gyalog induljon. Hanem találja ön az állatot, kezdje újra a következő éjjen, ha lehet, aztán a következőn, mig kimenetel koronázza vállalatát. Ha visszatér (mit szivemből óhajtók, mert akkor az ön kezébe adom tisztemet), vesződsége jutalmául igérek önnek elsőben is tökélyes közönösséget a halál iránt, mint a mellyel minden pillanatban frigyre lépni kész; és másodszor egy rakás népnek, melly a merénylőnek minden hazafiai, és vallása iránt ellenséges indulattal van és lesz, becsülését, hajlamát s háláját s még ennél többet; végezetre pedig olly emlékezeteket, mellyek vénségét fiatalság érzelmeivel fogják frissitni. IIa nem tér vissza (min nagyon busulnék, mind önért mind magamért,) bizonyos lehet róla, hogy azon helyen, hol fellelik maradványait az arabok, emelni fognak, nem mausoleumot, mint nálunk hívják, hanem egy kőrakást, mellynek tetejére törött fazekakat, ócska vasdarabokat, ágyúgolyókat, szóval egy rakás lomot raknak, mellyek sirirat gyanánt szolgálnak s azt teszik' hogy : „Itt egy ember halt meg." Tudja meg