Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857
1857-11-15 / 21. szám
359 szálakból emelt s 3 láb magas Vl-ik gáton Bojtár hátuljával felakadván, lovasával egvütt átesett a gáton; Winterfiehl pedig a gáthoz érve kitört s nagyobb kört képezve visszafordulni volt kénytelen; — ezalatt Bojtár lovasa csakhamar ismét lóra kapván, előre haladt s a következő akadálynál újra kitörő és visszaforduló WinterHelden nagy előnyt nyerve, ezt mindvégig felhasználta és könnyen nyert. A futtatókat számos urlovas, ezek közt a csákói vadászegylet több tagja követte; a nézők az érdekesb pontokat, különösen a vaspályát, foglalták cl, honnan a félkörben kanyarodó akadályversenytért elejétől végig beláthatták. Lóversenyek Angliában. New market-Houghton. A newmarketi három őszi verseny utolsója, az úgynevezett Houghton Meeting oct. 26-ától 31-éig, tehát egy egész álló hétig tartott s kitűnő sikerrel folyt le. E hat nap alatt nem kevesebb mint 61 versenyfutás történt, a rendes díjakhoz számítván néhány magánfogadást is. Megjelent a gyepre 133 ló, melly a hat nap alatti 61 futásban elosztva működött. E roppant számokból is látható a buzgalom, melly Angliában a versenyeket nemzeti sporttá emelvén, egyszersmind hatalmas emeltyűje lón a lótenyésztésnek, — miután a versenyzőket jó lovak kiállítására nem csak jelentékeny díjak nyerhetése, hanem az is ösztönzi, hogy a díjat nyert lónak tenyésztésre használása a tulajdonosnak kész tőkét nvujt. A Newmarket-Houghton versenyhét futásai közül csak a legnevezetesebbnek, o o a Cambridgeshire Stakes-nek részleteit közölhetjük a lapok szűk terén. A Cambridgeshire Stakes, mint az idei utolsó nevezetesebb verseny, részletei következők : tétel 25 sov. bánat 10, előre bejelentve 5, 100 sov. külön díj. A st. Leger nyerője 12 fonttal, a második ló a st. Legerben 6 fonttal, a Cesarevitch nyerője 7 fonttal többet visel a rendes tekernél. 165 aláiró, kik közül 66 öt sov.. 68, 10 sov. bánatot fizetett, futott 31 ló, következő eredménnyel : Parr Odd Trick Sleight of Handtól 3 éves 7 stone 4 f. lov. Fordham . . 1 Lord J. Scott Mo estissima 3 éves ti st. 5 f. 1. French . 2 Jackson Saunterer 3 éves 8 st. 12 f. 1. Osborne 3 A többi 28-at nem helyezte a biróság. Favourite határozottan Odd Trick volt, ^ o melly a megelőző napon a Handicap Platet megnyervén, tulajdonosa annyira bizott benne, hogy 1000-et 1 ellen kész volt reá fogadni. Továbbá nagy bizalmat birtak : Fright, Saunterer, El Hakim, Tricolor, Moestissima, Mile de Chantilly (franczia ló, mellynek győzelmét remélve, sok franczia főrangú ur jött át), Babylon, (az amerikai fen Broek lova). Prioressre nem mertek fogadni, leginkább azért, mert tudva volt, hogy Fordham jockey, ki rajta a Cesarevitch díjt nyerte, most Odd Triebet fogja lovagolni. — Az indulás többször meghiusult, leginkább a szürke Fanny Grey házsártossága miatt, miután e ló minden hozzá érőhöz veszettül rúgott, jelesül Tricolor szügyét és előezombját ugy megrúgta, hogy inai egész csontig felszakadtak.