Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857

1857-10-15 / 19. szám

330 előtt is voltak nedves esztendők, ezelőtt is agarásztunk — még pedig bizony nem igen tartottuk meg a vadászati törvényeket — s még is volt nyul elég : sőt az úgynevezett falusi koczapuskások serege is meglehetős mennyiséget elpusztított; melly eset most már nem létezik olly arányban, mint ezelőtt. En tehát nem a felhozott okoknak tulajdonítom, hogy a szegény nyulak száma megfogyott : de tulajdonítom azon körülménynek, hogy a ragadozó vadállatok szerfelett elszaporodtak — mint például róka, héjjá, sas, farkas. Ezek pedig elszaporodtak, mert nincsenek olly folytonos üldözés alatt, mint voltak ezelőtt: maggátolván ezt a fegyvertartási tilalom. Jelen időben már nem panaszkodhatunk a fegyvertilalom szigorára, s e miatt már csak vadászhatnánk derűre borura. de ismét uj akadály van szenvedélyünk útjában. Hajdan a vadász uton, útfélen lőtte szenvedélye ellenségét mint például a varjut, szarkát, ölyűt, sast, mert ez mind részint a foglyokat, részint a kis nyulakat szereti prédájává tenni: és ha valamelly helyen rókát vettek észre, nem volt annak addig nyugalma,mig a szárító deszkára nem jutott. Most azonban nem igy áll a dolog. A vadászat gyakorlata szűkebb határok közé lévén szabva : bizony minden lövésporunkat meg fontoljuk hova lőjjiik el! S igy igen természetes, hogy.megkevesbedvén a ragadozó állatokat vadászok serege, becsesebb lévén a lőpor is, mindezen vadállataink szépen szaporodnak s szedik fel előlünk a nyulakat is, mint ezt a következő hiteles eset tanúsítja. Ez év augusztus hava végén, egy köztiszteletben lévő szenvedélyes agarász ismerősöm, egészsége javulása szakában szabad levegőt élvezni kívánván, sétálni ment ki az érmelléki gazdag rónák egyik tágasabb kaszálójára. Az egész réten még lábán állott a nagy fű. Egyedül — sétapálczájával haladott a kanyargós fűlepte uton, mig ábrándjaiból egy ismert hang figyelmessé nem teszi. Az agáraszat édes emléke s óhajtva és várva várt jövője villant meg eszméjében, mert a jól megismert hangnem volt más, mint egy nyul mákogása. — Azonban tovább folytatja a csendben s magányban sétáját, mig csakhamar ismét hallja a nyul mákogását. Figyelmesebb lesz, — közeledik a hang, — végre közel meglátja a nyulat. Szegény nyul, gondola magában, bizonyosan valami eszi a kis fiait. — De ismét jajveszékel a nyul, szaporábban s közelébb hozzá, ismét meglátja a nyulat, melly jobbra, balra ugrál lecsapott fülekkel a nagy fűben, hol gyors lábait használni képtelen volt, — utána pedig egy lompos farkat a levegőben, melly szintén a nyul után jobbra balra vitorlázott — iveket körözve — a légben. Róka kergeté a nyulat. Kész volt ismerősömnél a terv. Leereszkedett a fűbe, szemeivel gyönyörködve a látványon. „Nagy volt a baj," mint monda, „bogv sem hajrázni nem lehetett, sem lovon nem ültem, sem agaram nem volt, mert a gaz üldözőből bizonyosan üldözött lett volna."— A róka nyitott szájjal tette a hajtást, előre nyújtva hegyes fekete orrát; a tér kedvező, a siker biztos volt előtte. Végre sürűdtek a forgatások, gyakran hallszott a róka szája csattanása midőn a nyúlhoz kapott — a nyul makogott — mig végre 10 lépésnyire a róka hegyes fogai csakugyan a nyul derekába kapcsolódtak. Tisztelt ismerősünk még mindig mozdulatlan, térdein volt, mignem gondolá, hogy már a nyul oda van : ekkor feledve beteges létét, felemelt pálczával neki szalad a prédája felett álló lompos rókaagárnak, meglehetős torokkal hangoztatván a „hajrát" : s azt gondolja a tisztelt olvasó, hogy a róka talán elszaladt? épen nem. A pálczávali hadarás, kiabálás daczára ott hagyá ugyan prédáját, de tiz lépésre csak lassan menve, megállott, vissza fordult s nézte egy darabig a farkasszemet. Lám lám a róka is oil van mint a koczaagarász, ki oda megyen nyulat fogni, hol a nyul futni nem tud. Tarka szarvas. A keszthelyi erdőben minap egy kiváló szépségű tarka szarvast lőttek s a földbirtokos gróf Fesztetics Tasziló a ritka példányt a pesti nemzeti muzeumnak ajándékozta.