Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857

1857-09-15 / 17. szám

293 regély vagy darucsapat, őrül állítanak fol, ki talpon kémlelődik szerteszét, folyvást nyújtogatva tekergős nyakát, nézegetvén mindenfelé. Vészt sejdítvén, fölriad az egész társaság és tüstént szárnyra kel. A túzoknak gyönyörű szeme oly éles mint a keselyűé : — mondhatni, szemében birja védfegyvérét. Több száz lépésről már észre veszi a vadászt, kinek figyelemmel kiséri legcsekélyebb mozdulatát, kikérnii, hord-e fegyvert, és mintegy kilesi, mi szándéka van. Ki már vadászott rá, csak az tudja, milly bajos odalopózással közelébe jutni e madárnak. Több óvatosságot aligha igényel bármi más vad elleni vadászat. Azért én legmulatságosabbnak tartom az odalopózást, kivált szarvas és túzok ellen. A cserkelő vadász, ha czélt akar érni, kénytelen, mint valami tábornok cseles hadi tervet szőni. Saspillantással át kell kémlelnie a területet, ennek legkisebb domborodását, mélyedését, továbbá : füves-e vagy kopár a mező? ezenkívül honnan fuj a szél, merre vet árnyékot a test? Ezekhez képest intézheti aztán lépteit, s foghat munkához tervileg. Darabig a vadász kétrét görnyedve mehet a távol csapat felé, leeresztett fegyverrel, legkevésbbé feltűnő ruhában. Néhány száz lépésnyi közelben négykézlábra vesse magát és ugy csuszszék előre óvatosan, kerülve minden neszt. E mászkálás kiviteléhez, ajánlatos eleve jó erős keztyűt és vastagabb nadrágot ölteni, mert az út nem épen sima, nem tüvistelen. Igen természetes, bogy illy lappangás közben a vadász vére szokatlan felizgul, képzelnie könnyen eltéveszti a távolság megítélését is, s föl-föltámad benne azon félelem, hogy terve füstbe megy, ha késik, és lő, néha hamarább is, mint szabad. A túzokcsapathoz száz lépésnyinél közelebb jutni alig kivihető : azért e vadászatra legtanácsosb golyóhordó fegyvert használni s pedig ollyat, mellyből 140— 150 lépésnyire biztos a lövés. Tiszavidéken túzokvadászatra legalkalmasb idő, midőn ezer meg ezer boglya borítja szétszórtan a mérföldes rétségeket. Egyik boglya csúcsáról jó látcsővel ki lehet kémelni hol tartózkodik a csapat, s kimérni a boglyák számából távolságukat, gondosan megjegyezvén az irányt, bogy a vadász el ne téveszsze útját, és mégis szem elől eltakarva juthasson a zsákmányul szántak közelébe. Tartósabb szél alkalmával könnyű meglepni az egész hadat, mert ekkor meglapulnak a földön, ós nem örömest kelnek szárnyra, kivált széllel szemközt. Néha csendes járatú apró lovon szintén jó sikerrel vadászhatni túzokra. De, ha megsejtők a csapatot, le kell szállani a nyeregből s féken vezetni a paripát : igy tán bevárják lőtávolig a vadászt. Mindez azonban bizonytalan eljárás : mert az igazi túzokvadászat társaságban űzetik. Ugyanis, lovas kerülő bejelentvén a csapatnak tartózkodási helyét, a vadásztársaság ökörszekérre kap, vagy csak a hely színéhez közel telepszik arra föl." Kezükbe egy-egy zsúpkéve adatik, mellyet átölelve kell tartaniok. Megindul aztán az expeditio, tapasztalt öreg béres vezérlete alatt, ki nagy bölcsen kifőzte, honnan kezdje meg útját, merre felé gyanítható a fölrebbentett madarak röpte, tehát hol potyogtassa le darabonkint a puskásokat. E lassú járdalat alatt, míg minden vadász izgékonyan figyel és retteg a baleredménytől, csak az öreg béres marad egykedvűnek, sőt még durrogtatja is ostorát, nem törődve a közboszuszággal, mert hisz ő tudja jól, mit és miért cselekszik, mit értenek ahoz az urak.