Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857

1857-09-15 / 17. szám

286 nagy számú czifra tollú madarak, és a legnagyobb fajú hófehér sirályok ujongva és turbékolva röpkedtek, távol a láthatáron Juist homokdombján egy a délibáb tükrében úszó nagy város emelkedett. Mindazon zátonyok, mellyek csak apály alkalmával vannak a víz fölött, és mellveken ezen vadászokon kivül alig jár ember, az öregtől nyerték neveiket, ennek számtalan utazása alkalmával. Rövid idö múlva elhagyók e helyet s uta O«/ %/ zásunkat Osterems nevü vizi utón át Borkum szigete irányában folytattuk , és Backnbanck zátonyra szállottunk ki; útközben láttunk néhány tengeri kutyát úszkálni, mi reményeinket növelé. Másfél órai várakozás után, midőn a csolnakba lépni akartam, észrevettem egy tengeri kutyát, miért is visszasietünk elébbi helyünkre, de szelünk rosz lévén, vadunk eltávozott. Hosszas várakozás után, már este volt, midőn visszatértünk hajónkra, igen jóiziin elköltött estebéd alatt az éj is bekövetkezett; rövid idö múlva leugrottam a hajó üregébe, melly alig három lábnyi magas volt, és hol tengeri füvei töltött zsák várt fáradt tagjaimra. Az öreg rég elaludt, ifj. Altmanns a kormánynál szundikált. Hasonlít e tengerészek élete a mi alföldi pásztoraink életéhez, nyugodtan hevernek mindketten a végtelen magányban; de ha a vihar közéig, vagy ellenkező ár ellen kell küzdeni, dolgozik akkor a tengerész erejének legnagyobb megfeszítésével. A tunyán pihenő pásztor is ha látja idejét , felugrik lovára, és az ötödik határ nyájából néhányat kikanyarítva, elhajt még azon éjjel a Tiszáig, vagy azon túl is, pedig ez néha 15 magyar mérföldnél is távolabb van. 31-én még sötét volt, midőn két útitársam beszélgetését hallottam; kis idö múlva ifj. Altmanns nehéz léptei kopogtak fejem fűlött s a hajó erösebb mozgásából észrevevém, hogy elindultunk. Felszólhatván, miután ruháimban aludtam, azonnal kész valék az indulásra; a „Boszorkány gödörében a horgonyt ledobván, hasonló nevü zátonyra szállottunk ki, és a vizliez közel foglaltunk helyet. Szürkületkor több tengeri kutya mutatkozott; ifj. Altmanns, ki vitorlavászon homok szinti öltözetben volt, hivni kezdé őket, és pedig akként, bogv mozdulataikat utánozá, a földön fek vén lábait felemelte, azután a földön csúszni kezdett és fejét mozgatta. A tengeri kutyák társokat vélik a parton feküdni, és kíváncsian közelednek; e cselre jött is felénk egy nem sokára; midőn mintegy 35 lépésre volt, reá lőttem — vezetőm felugrott és hosszú horgonyával a partra húzta ki. Sietve töltöttem s ezzel a zátony azon részére húzódtunk, melly a közelgő legmagasb dagálykor sem jő viz alá; — kis vártatva ismét közeledett egy vad, s midőn 60 lépésre volt, reá lőttem.